Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1969-08-28

“ r:.—--T'£ *~r*vaw -~ '?l;;?7<,'i^ypí|p;y^ü^y >?*!!!)*!i^ 0 • f St , szára1323/1969. VIII. 22.-. <7 -./ fegyverek olloni védekezés lehetőségét tagadó helytelen nézetekkel, Az eddigi eredményűkre alapozva 1971-től a lakosság tájékoztatását kor­szerűbb módsserek alapján kívánjuk megszervezni. Ennek két fő formája lesz. Az egyik forma a polgári védelmi kiképzés, melybe kötelező jogi jelleggel bevonásra kerülnek a PV szervezetbe be­osztott személyek, továbbá valamennyi dolgozó a munkahelyén. A. másik forma a tájékoztatás, melynek keretében általános polgári védelmi isme­retek közlése folyik elsősorban a tömegtájékoztatási eszközök utján. E munka.nagyobb feladatot bérit hirközlő szervekre, ezen belül külö­nösen a TV-rc és a Rádióra, Bár a szemléltetést az eddigiek során is filmekkel és oktató táblákkal igyekeztünk biztosítani, mégis szükséges- O nek látszik, hogy a jövőben több, népszerű tudományok, az ismereteket és a védekezés lehetőségét szalu _ óiként jobban elősegitő kiképzési és oktató film álljon rendelkezésre- és kerüljön szó leskörben vetítésre. E felvilágosító munkát a jövőben az üzemi lapoknak is hatékonyabban kell segíteni, A kerületi Polgári Védelmi Parancsnokság munkájának jelentős részén képezte és a jövőben méginkább képezni fogja a tanulóifjúság honvédel­mi nevelése, illet, > ezen belül a polgári védelmi oktatás. Az általános iskolák felső tagozataiban,■ de különösen a középiskolákban már az elmúlt ' években is folyt a tanulóifjúság ezirányu oktatása. Egységes tematika és megfelelő tankönyv hiányában azonban ez az oktatás mélyen a követel­­^ mények alatt maradt. A kitűzött célokat a különböző tanintézetekkel tö­rekvéseink ellenére sem sikerült összehangolni* Az idevonatkozó utasításoknak megfelelően 1968 őszétől szervezett for­mában a Művelődési Minisztérium által kiadott.tankönyvek alapján folyik az oktatás, melynek végrehajtását a tanáés VB. Oktatási osztály figyelem­mel kiséri és ellenőrzi. A kerületi parancsnokság ősidéig -különböző belső problémák miatt- az oktatás végrehajtását nem tudta kev bőképpen­­figyelemmel kisérni, de 1969 őszétől kezdve erre a munkára fokozott , gondot kivárnunk fordítani. Az oktatás sikerének biztosítása érdekében szükségesnek látjuk az érdekelt Pedagógusok részére módszertani foglal­kozás szervezését, amely közvetve hivatott lesz megkönnyíteni a tanuló­ifjúság részére a polgári védelmi ismeretek elsajátítását, > * t / e * |‘ í /*• mii M -m ■ I ■ - ---- --­­­­­----------------­­--------— .........­­..... .......I 1 L. .. .. -_____________________________________________________________________~ r?

Next

/
Oldalképek
Tartalom