Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1968-09-12

• 'An| | |ff " \ ' t | -a 2 I kezdtünk hozzá tehát a határozat megvalósításához. Az egyik a termelés fel­fejlesztése, a másik a minőség megjavítása, a harmadik pedig - melyet egyéb­ként a határozat konkrétan is feladatul tűz ki - a szakvállalati irányítású ter­vezőiroda létesítése, elsősorban a tipusszerkezetek megvalósítása céljából. A termelés felfejlesztését, mivel - mint már említettük - a kapacitás hiánya az építőipar fejlődését számottevően akadályozta, egyrészt műszaki fejlesztéssel, ezen belül új, korszerű technológiákkal és korszerű, könnyebben előállítható ! termékek konstruálásával, új beruházás által létesített kapacitás növekedések­kel kívántuk és kívánjuk a jövőben is megoldani. A lakatosipari termékeken belül elsősorban a nyílászáró szerkezetek azok, amelyekkel kapcsolatban a kapacitáshiány is fennáll és azok, amelyeknek elő­állításában a „fémmunkás"-nak szinte monopol jellegű szerepe van az orszá­gon belül, mert mig a fémvázas épületszerkezetek előállítását a Dunai Vasmű, a Ganz-Mávag, a Győri Vagongyár és az egyéb lakatosipari vertikumok is végzik, addig fém nyílászáró szerkezetek előállításával szinte egyedül a „fémmunkás" Vállalat foglalkozik. A fém nyílászáró szerkezeteknek két döntő területén: az acél alapanyagú és az alumínium alapanyagú területen volt szük­séges a fejlesztési tevékenységet végrehcy tani. Az acél alapanyagú nyilászárószerkezetek fejlesztéséhez hozzákezdtünk ugyan és az acél ajtótokok valamint négyszögletes keresztmetszetű csövek - előbb saját magunk által történő hengerléssel - előállításával, majd a Dunai Vasmű hideg hengerművének beindulása után onnan történő rendelésekkel „ részben ezen gyártmány konstrukcióját, a tompahegesztés, a szabadütemü, folyamatos gyártás, Wasch-Preimer alapozás bevezetésével pedig a technoló­giáját sikerült fejleszteni, azonban a hidegen hengerelt szelvények kis válasz­téka és a ma még rendelkezésre nem álló és jobb szervezést biztositó munka­terület hiányával ezen termékek előállítása vonatkozásában igen sok tenni­­> valónk maradt. Meggyőződésünk, hogy konstrukciónk gazdaságossága, más­részt gazdaságos előállítási módja nem éri el nemcsak a világszínvonalat, hanem a környező országok eredményeit sem. A vállalat műszaki fejlesztési szervező apparátusának - a most folyó kecskeméti gyárunk beruházásának be­fejezésével párhuzamosan - egyik legnagyobb feladata az acél nyílászáró szerkezetek vonalán való fejlesztés megvalósítása. Az alumínium nyílászáró szerkezetek vonatkozásában 10 év alatt sok olyan hiányosságon és gyermekbetegségen kellett keresztülmenni, aminek következté­ben a vállalat sok bírálatot kapott, de állítjuk, hogy ma már gyártmányaink konstrukciója és gazdaságos előállítási technológiája megüti a világszínvonalat. t , _____

Next

/
Oldalképek
Tartalom