Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1968-09-12

' i i- 5 - i u Vita: Kovács Elv társ: A kerület üzemeiben, a választási előkészítő munka a párt­szervezetek és alapszervezetek részéről a felsőbb szervek által elfogadott politikai irányelvek alapján történik. Ettől eltérés lényegében nem tapasztalható. Színvonalbeli eltérések viszont vannak. De a problémás helyek, kérdések száma sem olyan nagy, hogy azzal időben ne tudnánk megbirkózni. Az elkészült tervek, amelyek a pártszervezeteknél el lettek fogadta realizálódni fognak. A politikai előkészítést illetően; azzal, hogy eltértünk e a politikai előkészítés időszakában a célkitűzésektől nem ' látja indokoltnak ilyen formában beszélni, hogy jelentős eltérés történt volna, mert minden tervben szerepeltek olyan kérdések, hogy a nemzetközi kommunista mozgalom kérdésével, a nacionaliz mus elleni harccal, stb. foglalkozni kell, és ezekben a kérdések­­• ' ben a párt helyes álláspontját eltudjuk fogadtatni. A konkrét kérdésekben való egység megvalósítása többet ér, mint általában az elvek elfogadása. Ezek mellett a pártszervezetek azokkal a > fő kérdésekkel foglalkoztak, hogy pártoktatás beindításának elő­készítése, éves gazdasági célkitűzések teljesítésével összefüggő gazdaságpolitikai kérdések. Ezek mind beletartoznak a választás politikai előkészítésének programmjába. j Tóth Elvtárs: A kis párt szervezeteknél gyakori, hogy nem készítettek Komplex Tervek, amely a politikai munkával és a káder, szervezeti elő­készítés feladatéival foglalkozna. Nem tartja elfogadhatónak és indokoltnak, hogy olyan kifogással maradtak el e tervek, hogy kis pártszervezetek, mert ott is jelenti® znek a különböző problémák, kérdések. Erre azért érdekes oda figyelni, hogy a jövőben ezt megtudjuk előzni. Annál is inkább, mert a kerületben sok a kis pártszervezet - l®o körüli, vagy talán még ennél is több­es nekünk nem mindegy, hogy milyen előrelátással fognak hozzá egy ilyen munkához. Azért sem indokolt ilyen megkülönböztetést tenni, hogy kis pártszervezet, mert ezeknek az élén is érettségi­zett, pártiskolát végzett emberek állnak. A pártcsoportoknak a mostani tevékenysége a vezetőségválasztási programmban és a helyi párt szervezet programmjában is fontos helyet foglal el. Nem jó azt a kifejezést használni, hogy a pártcsoportokkal való beszélgetés megkezdődött és folyik a pártszervezeteknél. Másképpen néz ki, ha azt mondjuk, hogy a pártcsoportértekezleten megbeszélik a párttagok belső munkáját, a kommünikék munkáját számba veszik és véleményt mondanak a párt­politikájának érvényesüléséről, miután a pártcsoportok belső meg­beszéléséről van szó. A káder munkával kapcsolatos tennivalók? kértük, hogy a Jelölő Bizottságok a taggyűlés előtt 2 hétbei fejezzék be mun.iájukat és a PB. részéről a munkát segítő ellenőrző elvtársakkal a tapasztalatokat meg kell beszélni, miután kb. 25-5o %-os cserélő­dés várható, és ha az önálló pártszervezetek számát vesszük, akkor is, mintegy 6o-7© titkár kiválasztásáról lesz szó. A PB-n®k a pártszervezetekkel közösen tájékozódni kell, hogy milyen emberek I a megválasztásra kerülők. r. __________________ * ............................................................. , i. ..................................— «,'>*** ______ ___________________■_______.

Next

/
Oldalképek
Tartalom