Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1967-03-17
-N- - 4 -kifejezésre is ^ut a kispolgári életszemléletj amelynek legáltalánosabb megnyilvánulási formája az anyagiasság. Ez egyeseknél követelődzőében, túlzott igények támasztásában, Clubtól való megválásban, vagy a megválással való fonyogetődzésekben jelentkezik. Ezt a szemléletet segiti az egyes nagy Clubok közötti egészségtelen vivalizálás. Korábban néhány versenyzőnél, edzőnél, szakosztályvezetőnél súlyos erkölcsi-morális problémák vetődtek fel, amelyek károsan hatották a fiatalokra, őzökkel szemben az elnökség határozottan fellépett és a Clubból e személyeket eltávolította. Az érdeklődés középpontjában álló labdarugó csapat játékosainak , élete, társadalmi helyzete sokát vitatott és tárgyalt kérdés. Véleményünk szerint az NB. I-es labdarugók jelenlegi helyzete, munkahelyi érdekeltsége nincs megnyugtató módón megoldva, az i elvek és a tények ellentmondásban vannak. /. rendszeresen dolgozzanak, ugyanakkor háti 9 edzésen vegyenek részt /. Szükséges I lenne e problémák országos szintű végleges rendezései. _ ‘ • • V fi i A Clubbon belüli nevelő munkához jelentős mértékben hozzájárult a helyi pártszervezet. Kezdeményezője volt több politikai akciónak / vietnámi nép megsegítése, árvízkárosultak megsegítése, élménybeszámolók tartása, külföldre utazók politikai előkészité-* se stb. / amely pozitívan hatott. A pártszervezethez tartozó kommunistáid munkájukkal^ magatartásukkal elősegítik a párt és . a MIS. határozatainak végrehajtását. Ehhez a kommunista kollektívához csatlakozik az elnökségben^ szakosztályokban tevékenykedő kommunisták példamutató munkája és magatartása. * . . ’ • VI A KISZ szervezet tevékenysége nem számottevő, bár az elmúlt évek során többször tett a vezetőség erőfeszítést a fellendítésre, amihez az elnökség és a pártszervezet is megfelelő támogatást nyújtott. Ennek során több közös programmot szerveztek 7szinház, muzeürn látogatás, kirándulás, clubbnapok stb. / melyeken a KISZ-en kivüliek is részt vettek. Munkájukat nagymértékben akadályozta, hogy a sportoló fiatalok többsége az iskolai és munkahelyi KISZ szervezetnek-a tagja, az egyesületben csak az edzések idején tartózkodnak. . O .IV. Gazdasági helyzet. • A Vasas Sport Club költségvetése 1966i évre 8,219.000 Ft. kiadási és bevételi összeggel készült el. Bevételi forrásai állami támogatás, szakszervezeti segitség, felújítási támogatás, és saját eszköz bevétele. / Elsősorban labdarugó-mérkőzések bevétele /. Az elmúlt év folyamán bevételi kiesés volt,.<s ez a pénzgazdálkodásban komoly nehézségeket okozott. A havi munkabéreket több Ízben csupán áthidaló kölcsönök igénybevételével lehetett kifizetni. Felettes szerv az év folyamán póttámogatást nem tudott biztosítani. . ife w # I ■> 2* ' I * * , - 4.