Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1966-06-23
I- 9 - ’ Minden anyagot, jelentés és munkatervet a kerületi Pártbizottság kellőképpen tanulmányoz és adja meg javaslatait. Az üzemi párt szervezetekkel a kapcsolat egyre jobban erősödik, egyes üzemi Pártbizottságok egyre többet foglalkoznak ezzel a munkával, vannak kampányfeladatok, pl. véradás, amit külön is megtárgyalnak. Az alapszervezeti vöröskereszt vezetőséget mindenhol segiti, sajnos azonban vannak egyes vezetőségek, ahol nem igénylik ezt a segítséget,- A vöröskerest kerületi vezetőségében a kommunisták tevékenységétől még nem igen lehet beszámolni, mivel 1966.május 14.-én választották újjá a vezetőséget. Várakozón tekintünk e tevékenység elé. A régi vezetőségben a párttagok aránya alacsony volt és összességében a kerületi vezetőségben még a kommunisták részvételével sem tudták kialakítani a kollektív vezetést. Az üzemektől azt kértük, hogy az al.apszervi vezetőségekben 1-1 párttaggal erősítsék meg a vezetőséget. Az összeállított statisztika szerint az újonnan megválasztott vezetőségben ez a törekvés sokkal jobban érvényesül, mint a régi vezetőségben, A kerületi vezetőségben a jelenlegi összetételben 7 párttag van, a 117 alapszervezetbon összesen a vezetőségben 183 párttag, alapszervezet xszsiásá titkára párttag. k ' vita: Slág János elvtárs: Javasolja; mivel uj vezetésről van szó diffe ■ nciáltan kellene foglalkozni a kerületi Vöröskereszt Szervezetnek azokkal az alapszervezetekkel, ahol uj vezetés van, ahol e téren szükséges ismeretekkel nem rendelkeznek. Szükségesnek tartja az üzemi pártszervezetekkel is a kapcsolat javítását. A-lakitson ki a kerületi “öröskereszt egy olyan módszert, hogy időközönként üljön le az üzemi pártszervezetekkel és közösen értékeljék az ottani vörös- 4 kereszt alapszervezet munkáját, annak hatékonyságát. Arai a propagandát és az agitációt illeti, itt is van némi javulás, azonban tovább lehetne lépni, és jobban ki kellene használni azokat a lehetőségeket -úgy kerületi, mint üzemi szinten,-amik adva vannak. Ónodi Ferenc elvtárs: A vezetés kulturáltabb és színvonalasabb lett, ez meglátszik a munka 7"'\. tartalmán is. Azonban feltétlenül előbbre kell lépni az egészségügyi felvilágosító munka területén. Gyakrabban járjanak ki szakemberek az üzemekbe és szakszerűen foglalkozzanak ezzel a munkával. Valami módon el kellene érni, hogy az üzeraorovosk necsak a receptirásra törekedjenek, hanem végezzenek egészségügyi felvilágosító munkát.Tehát fokozni kell az üzemi felvilágositó munka hatékonyságát. Kéri annak lehetővé tételét, hogy az üzemben necsak foghúzást, hanem fogpótlást is eszközöljenek. Csomos Lajosné elvtársnő: Az elvtársak még nem tudták megfelelően igénybe venni azt a lehetőséget, ami a szülői munkaközösség által adva van, a jövőben ezt feltétlenül meg kell tenni. Az együttműködési terület a lakóterület, itt is hagyományai vannak az együttes propaganda munkállak, de még ezt is lehet fokozni. Úgy látja, hogy a Nőtanács és a Vöröskereszt között megfelelő munka kapcsolat alakult ki. <I .........................................................................................——....................................................................... —.................