Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1965-08-19
v !S». w *>, I •» ... 2 -A szakmai műnket illetően a Róbert Károly krt-i ks.>rházban a Budapesti Pártbizottság bri^ádvizsgálata, valamint a SÜOü? 1964-ben végzett . brigádmunKája aztgószöégügyi munka magas színvonalát állapította meg* A nagyjából egységes- be te ganyag^al ..dolgozó Madarász utcai kórház-is - hasonlóan jó erodnniyckot ért .el,. Ezt. töobek közö.tt.az is bizonyltja, 1 hogy 20 agyas koraszülött részlege,ellenére is, a kórházi halálozás csupán 1,4 %-os voit, holott a koraszülöttek halálozási aránya közismerten magas. Mindkét kórházban a tudoiMny. lej.modernebb eredményeit alkalmazó gyógyi- * ‘ tó és megelőző munka folyik, a betegek minden szükséges gyógyszert megkapnak, beleértve a legújabb,, legdrágább készítményeket isi A sebészeti osztályokon a lejmodernebb narkotizálási eljárásokat alkalmazzák* Mindezek eredményeképpen számos igon súlyos állapotban gyógykezelésre került beteg törhetett vissza a termelő munkába és igen sok, már reménytelennek tűnő osccsőmő- es beteg kisgyermek került vissza gyógyultan szüle ihez. • A "szocialista szellemű egészségügyi mueka egyik igóu fontos feltétele a megfelelő légkör kialakítása, a szeretetteljes bánásmód, mind a felnőtt, mind a yerlekosztaly okon. .v..gyermekek számúra* á.családi környezetből való kiszakitottsáj elviselését elősegítik még a különféle játékszerek is. Á Madarász utcai kórház költségvetésiben évenként mint- ^ egy 6.000 Et-ot fordítanak. játékok vásárlására, a felnőtteket mozi, néha szintelőadasok, a zártosztulyokon TV is szórakoztatja, kz intéző. tökben nem a betegséget, hanem mindig a beteg embert gyógyítják, hki társadalmi lény, ©Zert szükséges.a környezet, a család-, amunkahely, stb. ismerete. A gyógyító környezet.megteremtését szolgálja a csendes pihenési idők megtartása, otthonos környzete, kopek, gyormekrajzok a falon, stb. az étkezés hygéniájáuak- megvalósítása a betegek jobb táplálkozását segíti elő /Ízléses találás, stb./ Kísérletképpen az egyik belosztályon a választás szerinti élelmezést is-‘bevezették. Mindamellett meg ryakori a panasz a kórházi kosztra, ezért állandóan foglalkoznak az élelmezés megjavításának kérdésevei, de komoly akadalyt jelent, az alacson olelmezesi norma /felnőtt 13 Et. ....gyermek 12 Et, csecsemő 61y Et. személynet <3,70 Et. /, valamint a konyhai alkalmazottaknak a Vendéglátóipariakénál lényegeden alacsonyabb illetményei | §- ! ; ^ . iH ,; ■ ^ t ' '■■■') _____ . j