Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1964-01-16
» ti ben ellentmondásos helyzeteket is létrehozunk, A több műszak bevezetése, vagy megléte akadályozza a továbbtanulást,, nincs meg még uinden . területen a megfelelő anyagi és technikai feltétele a beiskolázásnak. Ezeknek az ellentmondásos helyzeteknek a megoldása nagy körültekintést, jó szervezést igényel. Elő kell segíteni az iskolánk!vüli nópnüvolés színvonalának emelését is. A szocialista-realista művészet kibontako, zása és győzelme a polgári dekadencia és a giccs-felett, még szintén megoldandó feladat. Következtetésük: / 1. / Az osztály harc a szocializmus építésének időszakában''is folyik, megváltozott formában, módszerekkel• Az ősztályharc gazdasági,, politikai, ideológiai formái szoros kölcsönhatásban vannak egymással. A politikai harc nem az osztályok között összeütközésre irányul, hanem a gazdasági szorvoső munka területére / tolódott át. Kölcsönhatás van a gazdasági és ideológiai harc \ / között is, 0 « 2. / Az osztályharcot többségében olyan emberekkel kell vivni, akik j szübjektivo akarják a szocializmust, támogatják a. munkásosztály pártjának politikáját. Ezért az eszköz csak meggyőzés lehet. A harc minden ellen folyik, ami akadályozza a szocia- j ss lizmus teljes felépítését. Belő tartozik: az ellenséges te^ vékonység elleni harc, melynek adminisztratív eszközei vannak, a. még nem szocialista osztályok szocialista útra vezetése, az I ingadozásuk legyőzése, a munkásosztály soraiban lévő fegyelmezetlenség, közömbösség, erkölcsi lazaságok megszüntetése, 2,/ A megváltozott körülmények között folyó osztály harcot n-en le—..... hot liberálisan, mint a marxizmus enyhülését felfogni,, ahogyan afct egyes értelmiségi kategóriák teszik, A proletárdiktatúra liberalizálódott mondják és ezt fel akarják használni a. Párt politikájától eltérő nézetek hangoztatására, gyakorlati alkalmazására. Ennek oka az, hogy a proletárdiktatúra csak mint erőszak él ezen emberek tudatában és az adminisztrati-v eszközök háttérbe szorulása miatt, helytelen politikai következtetéseket vonnak lo. 4./ Az osztályharcot a helyes szövetéé., i politikától elválasztani nem lehet. A szilárd elvi alapokon gyakorolt szövetségi politika elősegíti az ősz tályharc céljának elérését, a szocializ-Oo j ■ g á Á . ■" ' í- ’ " ■ 3 ■ 313il; ?■ i 1__ . ... — W. _ —- . ~ - - - II —_______________________________________. ________________________ .. _______ _________________________ » " V-'- 13 -