Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1963-01-17
> , ' ti Az újonnan szervezett 5 filozófiai csoport azokból a pedagógusokból alakult, akik 1962 júniusában elvégeztük a marxizmus-leninizmus alapjai c. tanfolyamoto Az idei'oktatási óv technikai beindítása különösebb zökkenők nélkül mentő Tartalmi problémát jelentett az a miniszteri rendelet, mely az eddigi 6 konferenciát 3~ra csökkentettbe Ez a feldolgozandó anyagot olyan maximálisra növelte, hogy nevelőink nem képesek azt komolyan feldolgozni. A túlzsúfoltságot minden kerületben érzik, és erő— I 3en kifogásolják, de az oddigi jelek szerint az idei tanévben nem várható változás ezen a téren* Ebből a helyzetből az is következik, hogy a tematikában szereplő anyagokhoz csak elenyésző számban olvasnák nevelőink klasszikus irodalmat*. Másrészt lehetetlenné vált az a néhány konferenciánkra jellemző törekvés,,,hogy a tanulták pedagógiai alkal» mazását és megvitatását elvégezzek,. Az ideológiai továbbképzés jövőjét illetően ugyancsak elvi állásfoglalás született, mely szerint az eddigi szervezett formát fokozatosan felfogja váltani az önkéntessége Reméljük, az illetékes állami szervek időben kidolgozzák azokat a kereteket,;. mely biztosítani fogja a további eredményes ideológiai továbbképzés4.. TIo■ t .. A pedagógusok v ilágqé z e t i _ fejlődi \ aé vei ksyp os ol atLQs tapaszt álatoké Vizsgálódásunk során, melyet az anyag összeállítását megelőzően az iskoláit vezetőivel, párttitkáraival és sz alt szervezeti elnökeivel foly- ^ tattunk, arra az eredményre jutottunk? hogy a pedagógusok,túlnyomó többsége egyetért a Párt politikájával, és a világnézetükben a dialektikus materialista világnézet térhódítása tapasztalható* Ezen általános fejlődés mellett azonban erős differenciáltság, rétegező dós van \ elsősorban világnézetüket illetően. a®./ szilárd marxista világnézetitek,—__ b./ idealista világnézetűéig c®/ akik a marxista világnézet felé haladnak®. X Az első kategóriában természetesen kommunista nevelőink, vezető óvónőink és igazgatóink tartoznak® Elmondhatjuk róluk, hogy részt vállalnak a-tantestületek ideológiai-politikai-podagógiai egységének kialakításában, példát mutatnak a napi feladatok elvégzésében, a társadalmi — ]’^ i i / o ír ■ ■ . ( am-4-