Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1961-05-25

ii r, Sk.nysz: 68. magasabb terv teljesítése érdekében. Ugyancsak jó nozgósitó erőként működik vállalatunknál a nyereségrészesedési rendszer is, mert válla­latunk a jó munka eredményeképpen 1957-1961.években átlagosan 21 nap nyereségrészesedésben részesült mégpedig úgy, hogy 18 napnál kevesebb egyik évben sem volt. I Különösképpen lei kell emelnünk a pártszervezet hathatós gazdasági és politikai szervező segítségét, amellyel a termelékenység nagyarányú növeléséhez segiti hozzá a vállalat kollektíváját. A pártszervezet állandóan élenjár a hibák feltárásában és az illetékes gazdasági ve­zetők állandó beszámoltatásán túlmenően konkrét javaslatokkal is elő­­k mozdította a nehézségek áthidalását. A pártszervezet a fő motorja a vállalatnál meglévő egészséges egyéni, mühelyi és brigddverseny­­nozgaloüinak. Pl. március közepén a forgácsolási kapacitás szűk volta miatt úgy nézett ki a helyzet, hogy az 1961.1.n,éves tervet teljesí­teni nem le-het. Ekkor a pártvezetőség minde.jp egyes tagja segitett a marós munkák minél gyorsabb elvégzésében és jó példájával magával ragadta az összes dolgozókat, s Így a március havi tervet dolgozóink teljesítették. A fentieket összefoglalva: a Kaliber gyárban a műszaki fejlesztés hatékonyan Segíti a termelés mennyiségi emelését a termelókonység növelése segítségével. Ez teszi lehetővé azt, hógy 1959* Whez képest z— 3 év alatt - 1962. év végói-g - lo8%-kal növekedjék meg a termelés mennyiségi színvonala. A pártszervezet, a szakszervezet és KISZ- szorvezet jelentősen kiveszi részét a termelési problémák megoldásá­ban, valamint a munkaversenyhez való jó hozzáállásával segítsógot nyújt az 1961.éves 35»7$-os termelésnövekedés megválósitásában, Párttaggyüléseken, termelési tanácskozásokon a dolgozók magukévá tették az 1961.évi 2o pontból álló műszaki intézkedési tervet és a 11 pontból álló nunkaversony-felajánlást, Ezeknek a teljesítése ér­dekében a dolgozók mindent elkövetnek, amint ez már látszik az I.n.óvi és április havi eredményekből is, A vállalat pártszervezete és vállalatvezetősége a termelé'kenységi ^ . ^ppr-^pr 7í59^ | ”Í:,’ e'; ■■■:■ '■' ?v g- : ■-> I ____ I

Next

/
Oldalképek
Tartalom