Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1959-01-22
■fi V Magyar Szocialista Munkáspárt Budapest. 1959. január 17»- <- . XIII.leér. Pártbizottság, . Ilct.sz.: XIII/I/22/BMné, ó 8 .o Készült: 2o példányban. ’ T_ e r v e z e t a Tanác3köztársaság megalakulása 40» évfordulójának megünneplésére. Az ünnepség előkészitésének politikai tartalma. 1 A politikai előkészít.6 munka során el kell érni, hogy pártszervezeteink a kerület dolgozói között széleskörűen tudatosítsák az 1919-es magyar Tanácsköztársaság jelentőségét. Elsősorban a munkásokkal megértetni, hogy az évforduló megünneplésével a magyar munkásmozgalom legdic^őbb hagyományát ápoljuk. Angyalföldnek, mint Budapest legnagyohb munkáskerületének kiemelkedő sze^_repe volt a Tanácsköztársaság létrehozásában, az akkori eredmények Kivívásában és az első proletárdiktatúra védelméért folytatott harcban, Ismertetni kell a kerület többi dolgozó rétegeivel, hogy a Tanácsköztársaság egyik legjobban kiemelkedő eseménye remzeti múltúnk, nemzeti hagyományunk sorában. Politikai munkánk feladata, hogy a fiatalok, uj munkások körében ismertessük a T»nác köztársaság létrejöttének körülményeit, fenállása idején megtett intézkedéseit, azt az elszánt harcot, amelyet a belső ellenséggel ás az intervenciós erőkkel szemben folytatott a magyar munkásosztály, Fel kell idézni az emberek tudatában az 1956-os ellenforradalom kező^dődő terrorját, történelmi párhuzamot vonva a Tanácsköztársaság elbukását követő fehérterror éveivel. Újra felélénkíteni ennek kapcsán azt a felbecsülhetetlen jelentőségű tényt, hogy a magyar népnek először van a történelem folyamán olyan hűséges barátja, fegyvertársa, mint a Szovjetunió. A politikai munka egyik legfőbb vonása, amelyet úgy az egyéni, mint a rendezvény ken történő felvilágositó munkában érvényre kell juttatni a prolotárinternacionalizmus erősitése, A Tanácsköztársaság tapasztalataiból kiindulva meg kell értetni a kerület dolgozóival, hogy egyik legfőbb feladat a proletárdiktatúra osztályalapjénak, a munkásosztály és a dolgozó parasztság testvéri szövetségének erositése. ! ■ ■ . A ' . | __-------------------—•---------------------------------------------------------------------------------------------------------------— I----■................................. -................................ m .. --------- -— ----- - ................... -- - - ■ - - . - . * é