Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1958-10-02

MSZMP. XIII. kér. Vé^rehajtcbizottsága n < (* Gantner elvtárs részere r \) > Budapest. Jelentés az Erőmüjavitó- és Kafbantartó Vállalat pártszerveze­ténél a Szakszervezeti Bizottság párt irányítására vo­natkozó Bp.-i Végrehajtóbizottság határozaténak végre­hajtása tárgyában. Megvizsgáltuk a pártszervezet fenti tárgyban folytatott munkáját és azt a következőképpen láttuk: I. A p ár t szqrvejzet—taggyülésen nem hozott határ ozatot a Szakazerve­­zeti Bizottság munkájának ügyében, csak megbírálta agyea.eae.t.ek­­behTa párttag'Sfc-B. tagokat különböző okgkból. A pártvezetőségi tilos nem foglalkozott egyes részkérdésekkel. Az MSZMP, csoport munkájára vonatkozóan határozatot nem hozott, A vezetőség foglalkozott a munkaverseny, takarékosság és munkaf kérdéseivel, amelyben szerepet kaptak a SZB. párttagjai is. Álta­lában a MSZMP, csoportja a SZB.-nak a pártvezetőséggel egyetértés­ben foglal állást a SZB. ülésein. Azt megállapítottuk, hogy a párt­szervezet nem törekedett a politikai kérdéseknek a szakszervezeten keresztül történő levitelére, kivéve a kampány jelleggü mozgósítási kérdéseket. * A szakszervezetre vonatkozó párthatározatokat a pártvezetőség isme­ri és ugyanúgy ismernie a SZB. MSZMPo csoportjának tagjai is. A párt­vezetőség saját munkatervébe a tömegszervezetek között a szakszer­vezettel is a formális beszámoltatás módján foglalkozik, amelyet az Sz.B. részéről az elnök és helyettese - mindketten párttagok - vé­geznek elő Nem tapasztaltuk a pártvezetőségnek olyan irányú törek­vését, hogy az SZB. a bizalmiakra támaszkodva végezzei el a felada­tát, mint pártszervezet. /0/0 \

Next

/
Oldalképek
Tartalom