Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.18.a/3)

1988-12-22

- 3 -Eszerint: A pártszervezetekben továbbra is intenziv politizálás folyik. Ideológiai, társadalmi, politikai kérdések megítélésében a párt­tagság véleménye jelentősen differenciálódik, az elfogadáshoz szükséges információkat, állásfoglalást keveslik. Különösen a körzeti alapszervezetekben nagy a bizonytalanság, érzelmileg azo­nosulnak a politikával, de értelmileg egyre kevésbé. Tovább folyik a vezetés - többnyire felső - intézkedéseinek, cselekedeteinek, vagy éppen azok hiányának kritizálása, türelmetlenek az eredménye­ket illetően, nőtt a pesszimizmus. Az alapszervezeti pártélet legfontosabb eseménye az ünnepi taggyü­­__ lések, a tagkönyvátadás volt. A zömében november 24-e hetében meg­tartott taggyűléseken a megjelenési arány meghaladta az átlagos megjelenést. A köszöntők többnyire a történelmi visszatekintésen túl felhivtak a tennivalókra is. Többségében kultúrált és meghitt, de nem kevés helyen sablonos, színtelen volt a megemlékezés, egy­­egy alapszervezet esetében előfordult, hogy mindössze 15-20 perces taggyűlést tartottak. Átadásra kerültek a 25, 40, 50 éves tagság után járó emléklapok. A betegség vagy felmentés miatt hiányzók ré­szére az alapszervezeti vezetőségek otthonukba vitték el a tag­könyvet. A taggyűléseken tagkönyv-visszaadás nem volt, de előre jelezte 135 fő, hogy nem veszi át az új tagkönyvet, nem kiván to­vább párttag maradni. A szervezeteknél az elmúlt évekhez viszonyítva kevesebb helyen, alacsonyabb részvételi arány mellett, nehezen indult a pártokta­tás, nő viszont a taggyűléseken és más pártfóruraokon felvetett, illetve megtárgyalt ideológiai témák köre. Párt- és Tömegszervezetek Csoportja ! i k-41 ___________j • r ..t---------m ' \ ' ■ «*##*• ** • * A'-*-­* - - - -_ ------------— , ^ . ■; -— w gy * "^ll —' i

Next

/
Oldalképek
Tartalom