Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/3)

1985-04-19

- 8 -- Az iskolaorvosi ellátás és serdülőkoruak egészségügyi el­látottságát indokolt fejleszteni. A közművelődési tevékenységünk elsősorban a vonatkozó ha- i tározatok - 1983. november PB és 1985. pártértekezlet - vég­rehajtásának ellenőrzésére, segítésére irányúin. Ezen be­lül kiemelt figyelmet fordítunk:- a lakóterületi közművelődési munka fejlesztésére, irányí­tásának demokratikusabbá tételére a politikai körzetek, a tanácsok fokozottabb bevonásával, f;- felmérjük a főállású munkahelyi népművelők helyzetét, ré­szükre konzultációs fórumot hozunk létre,- az anyagi és szellemi erőforrások hatékonyabb hasznosítá­sa érdekében segitjük a közművelődés integrációját /köz­oktatási intézmények, munkahelyek/. i 4./ Az MSZMP XIII. kongresszusa, a budapesti és a kerületi párt­értekezletek határozatainak eredményes végrehajtása a pártmunka színvonalának emelését, a pártszervezetek politikai érzékenysé- Bp ^ gének, cselekvőképességének javítását igénylik. A párttestületek fordítsanak fokozott figyelmet munkarendjük, munkamódszerük és munkastílusuk fejlesztésére, a közösségi szellem erősítésére, a légkör javítására. Erősödjön a kezdeményező, az öntevékeny, a felmerülő kérdésekre gyors és ésszerű megoldást kereső szemlélet, formalizmustól mentes munka. A kerületi Pártbizottság - apparátusa és társadalmi mun­­társai fokozott bevonásával - hangsúlyos feladatként ke­zelje a pártszervezetek, alapszervezetek munkájának figyelem- i mel kisérését, ellenőrzését, segítését. A változó körülmények­ből adódó uj kérdések megragadása, értelmezése, az egységes cselekvést elősegítő meggyőző munka, korszerű gyakorlati mód­|__________£5____J ————-------------------.. -tm --^ i ^ ’ __ j

Next

/
Oldalképek
Tartalom