Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.18.a/3)

1984-01-13

- r,;■ ' ‘rv'. ¥I - 18 - *- nekünk épül. de velünk is, általunk is, van közünk hozzá. /S nem csak a PB tagjai érezhetik ma már joggal ezt! Én ebbe például azt is beleértem, hogy kerületi művészek közreműködé­sével már készül a terv arra, hogy METRÓ megállóinknak ángyal­földi arculata, hangulata is legyen. Aki itt kilép, azonnal tudja, hogy hova csöppent./ Ha lakóterületi politikai munkáról szólunk, bármerre is indul­junk, elobb-utóbb a Tanács tevékenységénél kötünk ki, s ez így van jól. Kerületi Tanácsunk tudatosan vállalja, mindinkább ér­vényesíti is azt a megnövekedett szerepkört, újfajta gondolko­dásmódot, munkastílust, ami "kerületgazda" funkciójából, a na­gyobb helyi önállóságból, a kevésbé hivatalnoki és erősebben népképviseleti jellegű, a közösség "sáfáraiként vele szemben felerősödő követelményekből adódik. Ma márszéles körben is jól érzékelhetik a tanácsi munkában bekövetkezett pozitív változások. Ma már mind több azoknak a különböző szintű vezetőknek, felelős szakembereknek a száma, akik a továbblépés biztosítékát szemé­lyükben. szemléletükben hordozzák. További politikai támogatásra azonban szükség van ahhoz, hogy az egység a végrehajtásban is a kerületünk vezető testületéi által igényelt szellemben formá­lódjék. Ha azt látjuk, hogy: a tanácstagok megbecsülése, a velük való foglalkozás érdemibbé válik; hogy az ügyfél - ha tenni nem is mindig tudnak érte -, de tisztességes, emberi szót, figyelmes foglalkozást már jó eséllyel vár el; hogy a VII. ötéves fejlesz­tési terv kidolgozása, társadalmi vitára előkészítése már most megkezdődött; hogy a kerületfejlesztés mind kevésbé szorítkozik csupán forintok, kilométerek, négyzetméterek, férőhelyek létesí­tésében való gondolkodásra; hogy rugalmas alternatívákban is le­het gondolkodni; hogy a döntéseknél igenis szempont, hogy mit gondolnak róla az emberek, akkor azt kell mondanunk, hogy ez jó irány! , A pártbizottság nagy reményt fűz a lakóterületi pártmunka szer­vezeti kereteinek megújításához is. Az elmondottak alapján úgy hiszem egyértelmű, hogy egy felismerésT amely a nyugdíjasok hely­zetének vizsgálata révén született a testületben^ mára messze túl­nőtt az eredeti értelmezési körén, s világos célok érdekében, ru­galmas gazdálkodással, közös erővel egyszerre tudjuk javítani életkörülményeinket és közérzetünket. ; ■mm '

Next

/
Oldalképek
Tartalom