Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.18.a/3)
1983-05-06
- 8 -szakembernek ad feladatot. De egyben azt is jelzi, hogy tartós eredményt csak ezek összehangolt cselekvése hozhat. Azt minden bizonysággal mondhatjuk, hogy a feladatok megvalósításában az energetikusok, karbantartók mellett jelentőd szerep hárul a technológusokra, a konstruktőrökre. Ezek együttműködése persze nem arra kell irányuljon, hogy együtt ötöljenek ki nagy, látványos beruházásokat, hanem arra, hogy a napi egyszerű szervezési, gyártásprogramozási teendőkből is kiaknázhatok legyenek a lehetőségek. Kedves Elvtársak! A vázolt, de az. amugyis ismert körülményekből kitetszik, hogy a kormány akcióprogramjából adódó tennivalók praktikusan közelítve három dimenzióban helyezhető el. Ebből a legáltalánosabbak azok, amelyekben minden energia felhasználónak, fogyasztónak van tennivalója, értve ez alatt a termelő- és gyéni fogyasztót egyaránt. A másik, amely a vizsonylag nagy energiafogyasztókra vonatkozik, idesorolhatók kerületünkben elsősorban a közlekedési, szállítási vállalatok. A harmadikba tartozónak tekinthetjük azokat a termelő egységeinket, akiknek gyártmányaikkal népgazdasági szinten tudják segíteni az energia takarékosabb, racionálisabb felhasználását. Mindhárom összefüggésében vannak már kedvező tapasztalatok, jó példák, melyek közül néhányat emlitünk is. Azt mondhatjuk, togy a kedvező folyamat megindult, az a közvetlen feladatunk, hogy tovább tagitsuk a cselekvőkészséget, a cselekvők körét. A feladat hosszutávu és komplex jellege és az egész társadalomra kiterjedő hatóköre indokolja, hogy a párt irányitó, szervező és ellenőrző tevékenysége kellő módon érvényesüljön. A párttagságnak még többet kell tennia helyes szemlélet és gyakorlat alakításáért. Meggyőző szóval, példamutatással meg kell értetr ni a vezetőkkel, dolgozókkal egyaránt, hogy, az energiatakarékos- <» ságra nem csak a szabályozók és az áremelések kényszerítenek ben*.- , nünket, hanem a józan ész, a jól felfogott érdekünk is. Ez is indokolja, hogy a VB-unk, PB elé terjeszti "Az energiagazdálkodásra tett kerületi intézkedések tapasztalatairól, további -feladatok" c. jelentéi. Az Írásos előterjesztésben a helyzet bemutatásán tulmenőleg _ __ _ __ _ __ g * " _I-------------------------------, .i-----«■ " ^ * 11 ^--" i