Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.18.a/3)
1982-03-18
- 1Ó -még nagyon keveset beszéltünk, mert én biztos vagyok benne, hogy Angyalföld öregjei, munkásai nemcsak párttagokat beleértve, hanem öreg szakszervezeti tagokat is, minden időben a maguk feladatát maradéktalanul végrehajtották. Maradéktalanul végrehajtották, és szószólói voltak, megtudták változtatni az egész közvéleményt, a kerületben ha kellett, mert erre számtalan bizonyiték van. Az ellenforradalom ideje alatt lévő cselekedetekből egy csomót feltudnék sorakoztatni, és eltudnám azt is mondani az elvtársaknak, hogy igen üdvöz kezdeményezések voltak az elmúlt időszak alatt, és sajnos szépen ellaposodtak és nem lettek azok a feladatok úgy végrehajtva, mint ahogy azt annakidején szerettük volna, és elképzeltük. Gyakorlatilag én egy példát akarok elmondani az eddigiek mellé, sokat tárgyaltam Fabriczki elvtárssal aki ennek az anyagnak az előterjesztője. Erről a kérdésről is beszéltünk csak nagyon röviden. Én szeretném azt is elérni, ha már ilyen nagy munkába fogott a kerületi párt végrehajtó bizottsága, pártbizottsága, hogy ennek eredménye is legyen, hasznuk is legyen a kerületnek ebből a munkából. Hát igen gyengén állunk kerületi vonatkozásban egy csomó olyan kérdésben, amin jóvolna változtatni. Jó volna, hogyha az elkövetkezendő időben a lakosság és a tanács apparátus kapcsolata jobbá válna, erőteljesebbé válna, és ne úgy hajtsák végre azokat a feladatokat egyesek, ahogy ma, jelen pillanatban vógrehajtották. Sajnos a tanács apparátuson belül elég magas volt az elmúlt időszakban a fluktuáció. És ez a fluktuáció azt eredményezte, hogy olyan sok személy jött ott össze, aki nem szívügyének tekintette azoknak az állampolgároknak az észrevételét amiért elmentek és megkeresték a tanácsot. Higgyék el, mindig szoktam mondani, olyan mostmár idestova 37 áve A~} ----------------------------- , ■— —--------------mi ■■ V1 ■ '^11 I