Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.18.a/3)
1982-03-18
ellcövetkezendő időszakban. Ez pedig úgy szól, hogy tendenciáját tekintve a nyugdíjas kordákkal való foglalkozásban is, mint ahogy más korosztálynál is, a differenciáltságot kell megválósitanunk. Ez a feladatok végrehajtásának a felelősségteljes kimunkálását és maga a végrehajtását jelzi, azaz valaltivel a közéleti politikai szempontból, van akivel szociális szempontból kell intezivebben foglalkozni. Tehát nem mereven elhatárolni. Egy figyelmeztető adatra szeretném felhívni a tisztelt pártbizottság figyelmét, mely a háttéranyagban szerepel, és minket fiatalokat, érthetően jelentősen érintő kérdés, és ne tűnjön rossz száj ízűnek, főleg korosabb elvtársak körében. A felmérés alapján a nyugdíjas korúak 44,7 lakást szívesen változtatna. Ez egy jelentős és nagy szám. A tapasztalat az, hogy ezek az elvtársak magától az ügyintézéshez nem mennek és nem kezdeményezik. Segitsük őket ehhez és valószínűleg feszitő gondjaikon is tudunk ezügy enyhíteni. Az előterjesztésben úgy szerepel, az előterjesztés előzetes vitája során is jó volt hallani az általam már említett testületi üléseken, de a részvevő, felmérésben résztvevő fiatalok körében is, hogy önkritikusan, kritikusan fogalmazták meg a család, a gyermekek szerepét ennek a kihangsúlyozását, illetve felvetését. A nyolcadik oldalon szereplő felfogással egyetértünk, amely úgy szól, hogy semmiféle állami támogatás nem lehet hatékony, ha szülcebb környezet a család keretein belül elmarad az idős emberek tisztelete, és esetenként amikor szükséges, segitése. Fogalmazzuk azt, hogy humánus társadalomban élünk napjainkban, nem az orvos pártbizottsági tagok-I tói akarom elvenni a szót, de kezembe akadt egyik havi lapunk az elmúlt napokban, amikor ezzel a témával fog_______________________________________r,_______________________________________ fe. ____________________________________________ . ______________________________ i- 13 -