Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.18.a/3)

1982-03-18

' f I Csak tizdelcás lcávé van. Tehát kisebb csomagolásban esetleg 5 dekás, hogy a kisnyugdíjas is 5 deka ká­vét meg tudjon venni a következő nyugdijáig. Tehát ennek a vizsgálata. Van az anyagban az a rész, hogy áru, ruhaárusítást olcsóbban, de még van ilyen le­hetőség, ami szerintem nem kerül pénzbe. Befejezé­sül ón Deák elvtársnak mondtam, találkoztam a fo­lyosón vele az ülés előtt, hogy máma én nagy öröm­mel jöttem erre az ülésre, nem tudtam, hogy itt lesz­nek a tévések. Azért örültem, mert ilyen felelősség­érzettel tűzte napirendre, és foglalkozik ez a fel­mérés és ez az anyag, evvel a nagyon fontos kérdés­sel, mint az idős emberek helyzetének a megismerésé­vel, illetve a hogyan továbbra a feladatok megfogal­mazásával. Köszönöm a figyelmüket. Tóth elvtárs: Tisztelt Pártbizottság! Kedves Elvtársak! Úgy gondo­lom, hogy kicsit szimbolikus az, hogy ülésünk elején kaptam én szót, a téma komplex kezelésén belül meg­ítélésem szerint a feladatok végrehajtásának zöme azért az ifjabb a fiatalabb korosztály, illetve a jelenlegi középkorosztályra hárul, és minden hátsó gondolat nélkül mondom ennek gyümölcse is valószínű­leg. A magam részéről, s az általam képviselt szervek részéről harmadszor veszek részt a téma vitájában il­letve tárgyalásán. Ennek kapcsán tájékoztatom az elv­társakat róla, hogy a kerületi KISZ Bizottság, illetve kerületi testületé együttes ülésen véleményezte a párt­­bizottsági előterjesztés, és hát magát a témát nem csu­pán az előterjesztést, hanem magát a témát, a témávalű foglalkozott. Ha összegezve kell mondanom illetve össze­gezve kell fogalmaznom, akkor ágy tudmán ezt megfogal-A'l IS. I 11 ■■____j- 11 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom