Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.18.a/3)
1982-03-18
I tunlc a sorba ha értelmes és egészségi állapotúit, képességük arányában megbízatásokkal látjuk el. Meggyőződésem, hogy nem sikerült nekünk - és most a Pártbizottságról beszélek - a körzeti munkát, a körzeti pártszervezetek tevékenységét olyan színvonalra hozni, amely érdekessé teszi az ott folyó munkát és vonzza oda az embereket. Ez a mi feladatunk. Fel kell készítenünk az embereket, segíteni köll. Hogyan, miként csinálhatnák. Mert vanrek jó körzetek is. Szerencsére ahol én odakerültem, ott egy igen sokszínű munka folyik. A klubtól kezdve, kézimunkakörig, vitakörig minden van.Szóval nem unatkozik aki oda akar jönni, ez csak az embereken múlik. Még egy dolgot szeretnék fölvetni, azt az emberi és érzelmi tényezőt, szóval az egész pártéletünkben az aktív párttagok és a pártszervezetek területén is megítélésem szerint erősíteni köll a párthoz való érzelmi kötődést, annak a módozatait. Keresni, hogy miként lehet közelebb hozni érzelmileg is az embereket egyrészt a párthoz, másrészt az előttünk álló feladatok megoldásához érzelmileg is, nemcsak ószbelileg. Méginkább igaz az elvtársak, az idős emberekre, hogy érzékenyebbek és ezt nem szabad hibául felróni. Itt az orvos elvtársaink, vannak itt többen közöttünk, a PB tagok között, tudnák igazolni, hogy az idősebb ember érzékenyebb különböző dolgokra, és egy jóízű szónak nagyon-nagyón tud örülni ha szólnak hozzá és a pártszervezeteink vezetőségei valamivel előbbre tudnak lépni, akkor ebben nagyon sokat köll tenni. Odafigyelni ezeknek az embereknek a dolgaira. Arról is volt itt az anyagban szó, ée a szóbeli kiegészítőben, hogy < ' 3 ^ ____________________________________________—-—.“.........— . "