Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.18.a/3)

1980-01-04

*-* i ( ■ i ii- 20 -- a tennivalókat az indokolt részletességig bontotta, jobban biztosította a feladatokhoz való konkrét kapcsolódást. b./ Az üzemi pártszervezetekben - a kerületi Pártbizottság irányítá­sa és kezdeményezése nyomán - sokszínűbbé és érdemibbé vált e te­vékenység. Itt is a politikai eszközök és módszerek voltak a meg­határozóak. Nagy figyelmet fordítottak a Központi Bizottság határozatainak és az abból adódó helyi feladatok ismertetésére, tudatosítására. A kommunisták taggyűléseken való felkészítése, az év első hónapja­iban szervezett pártnapok, csoportos beszélgetések, - melyeken 35-40 ezer dolgozó vett részt - jól segítették és szolgálták a gazdasági helyzet és a soronkövetkező tennivalók megértését és azokkal való cselekvő azonosulást. Az elmúlt években a pártszervezeteink felkészültebbé váltak a gazdasági feladatok végrehajtásának segítésére. Érdemibbé vált a helyi gazdasági tervek készítésében, kialakításában a szerepük. Több helyen gyakorlattá vált, hogy a testületek, vezetőségek tag­jai bekapcsolódnak a tervezés folyamatába. Ez lehetővé teszi, hogy a tervet tárgyaló testületi, vezetőségi üléseken az ismere­tek megalapozottabbak. A jóváhagyott tervek végrehajtását segiti , hogy a tennivalókat cselekvési programokba rögzitik. Az ezeket tárgyaló üléseken az is tapasztalható, hogy egy-egy kommunistá­nak olyan feladatot is meghatároznak, mely a példamutatást is szolgálja. Ilyen pl. korszerű gépen több műszak vállalása, uj I termék feletti védnökség, a megszokottól eltérő munkakör ellátá­| sa, uj technológia bevezetése. Erőteljes az a törekvés, hogy a napirendeken szereplő témák ne csak praktikus müszaki-közgazdasági közelítésben legyenek kezel­ve, hanem elsősorban a személyi feltételek kapjanak nagyobb súlyt. A testületi vezetőségi üléseken rendszeressé kezd válni olyan gazdasági kérdések napirendre tűzése, melyeknek megvalósitása alapvetően a dolgozók magatartásán múlik. A pártszervezetek szorgalmazói olyan fontos kérdések napirendre tűzésének, mint a szervezettség szintonalának helyzete, a telje­sítménykövetelmények korszerűsités^, munkafegyelem javitása, mun­* _____ __ ... _ -*ii ----—----------------------------------------—

Next

/
Oldalképek
Tartalom