Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.18.a/3)

1979-03-23

»* : ,:^JMWt I J- 12 -lyel a munkás és tanuló fiatalok politikai, ideológiai, szakmai és általános műveltsége eredményesen fejlődik. A kerületi KISZ Bizottság irányításéval a KISZ alapszervezetek megismerték a határozatokat, és a kerületi feladatterv alapján megjelölték a helyi tennivalókat. A KISZ Bizottság évente rend­szeresen beszámoltatja az üzemi és iskolai KISZ szervezeteket az ifjúság körében végzett kulturális nevelőmunkáról. így került sor az Elzett, Medicor, Volán 20. az Erősáramú Szakkö­zép- és Szakmunkásképző iskolák beszámoltatására. A közművelődés minden területét érintő beszámoltatás mellett egy­­egy részterület ellenőrzése és beszámoltatása is napirendre ke­rült - például: politikai oktatás, klub-mozgalom, ifjúsági brigád­­mozgalom, szakmai és állami továbbképzések helyzete, alakulása az ifjúság körében. A kerületi KÉSZ Bizottság kezdeményezésére egyre több KESZ-tagnál szerepel az egyéni munkavállalásokban az önképzés, a közösség művelődéséért vállalt feladat. Az ifjúság számára igyekszik olyan programokat szervezni, ami egyaránt hat az értelemre és az érze­lemre. Ilyenek: a FUT, AIW évről évre ismétlődő rendezvényei, ün­nepségei. Ezeken a rendezvényeken a fiatalok többsége aktivan vesz részt. Az ünnepségek mellett sor kerül kulturális seregszemlére, szakmai versenyek, vetélkedők, bemutatók, "edzett ifjúságért" tö­megsport versenyekre. Ezek a seregszemlék már a KESZ-en kivüli fiatalokra is hatással vannak. I A kerületi KISZ Bizottság gondot fordít a közművelődési aktivák továbbképzésére, a KÉSZ vezetőképző táborok kulturfelelősök tan­­j folyamára, szorgalmazták a párt kultúrpolitikai oktatásba való rész­l vételüket is. A kerület társadalmi szervezetei, a tömegmozgalmak a Pártbizott­ság határozatának szellemében dolgoznak, ezirányu tevékenységük mind tartalmában, mind formájában sokat fejlődött. Összességében: megállapítható, hogy kerületünkben a határozat meg­valósítása megfelelő ütemben halad, a munkások és az ifjúság mű­velődése érdekében mind az üzemekben, mint az intézményekben és a lakóterületen. A végrehajtás során erősödött a közművelődés párt­­irányitása, s a gazdasági és társadalmi vezetők közművelődési mun­kát végző és segitő tevékenysége. 30 ..................................:-----------------------------------------J ______________________________ , ~ -----* ■ ) W ~ ^ --—

Next

/
Oldalképek
Tartalom