Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.18.a/3)
1979-03-23
1 i ti- 5 -A felsőfokú oktatási intézményekben a kerületi dolgozók közül évente 70-80 fő folytatja tanulmányait, ennek 24 %-a fizikai dolgozó. Szakmai képzés, továbbképzés, tanfolyamok, munkásakadémiák, szakmai .jellegű rendezvények az üzemi közművelődési munkában kiemelt helyen szerepelnek. Az állami, gazdasági vezetés az utóbbi időben nagy gondot fórdit arra, hogy minden dolgozó - vezető és beosztott- egyaránt esajátitsa a szükséges szakismereteket, technikát, technológiát. A tanfolyamok, továbbképzések mellett, elsősorban a hiányszakmákban - amelyek utánpótlásét a szakmunkásképző iskolák nem biztosítják /fémforgácsoló, marós, kováos, hegesztő, szerkezeti lakatos/ - szorgalmazzák a szakmunkásképzést. I A felnőtt szakmunkásképzésben, továbbképzésben a résztvevők száma 1973 óta 16-20 i^o-kal emelkedett. Az üzemek határozott törekvése, hogy sstkmai képzéssel, uj munkamódszerek megismertetésével, ismeretek felújításával dolgozóikat felkészítsék az uj termékek gyártására, az intenziv hatékony munka elsajátítására. A szakmai továbbképzések tematikájában szerepelnek a közgazdasági, kereskedelmi, Jogi, munkavédelmi, egészségügyi ismereteket gyarapító témák. Az általános műveltséget fejlesztő eloadesok csak Kevés helyen részei a tananyagnak. Jól segiti a dolgozók szakmai képzését a "ki tud többet a szakmáról" cimü vetélkedők, a különböző pályázatok kiirása és mozgalmak szervezés /DH, ujitó-mozgalom stb./ Az üzemek értelmiségi szakemberei közreműködnek a helyi szakmai képzésben. Elsősorban a külkereskedelmet bonyolító vállalatoknál a nyelvtanulás mértéke növekszik. A kihelyezett nyelvtanfolyamokon rendkívül Jelentős azoknak a száma, akik a TIT és a Gorkij Nyelviskola tanfolyamain tanulnak. Az MSZBT tagcsoportok közreműködésével 7 üzemben mintegy 180-220 fő tanulja az orosz nyelvet. Jól segitik a szakmai képzést a nagyüzemek műszaki könyvtárai a szakkönyvek és a legfrissebben megjelenő műszaki könyvek és folyóiratok beszerzésével és kölcsönzésével. .______________23__________ \ ’ ---------~' * " ——— - ———— ^