Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.18.a/3)

1979-07-17

' " “ ■ »■' ■ ^ ■ 1 1 ■— »^"j ■..... .......^--------­* .«> i - 7 -A tömegszervezeti utánpótlásként számításba vettek száma a jelenleg hatáskörben lévőkhöz viszonyítva igen magas /133 %/. Ennek oka egyrészt az, hogy ezen a területen a cserélődés a pártfunkcióhoz viszonyítva közel kétszeres, másrészt az éven­kénti KISZ választás és az ebből adódó változás, a menet köz­beni kiesés a nagyobb számú utánpótlási elképzelést eredménye­zi. Az okok között a káderekkel való kellő foglalkozás hiányát is meg kell emliteni. Gazdasági területre az utánpótlás 100 %-oa, mely összefügg a nyugdi.ikorhatárt néhány éven belül elérő vezetők számának növe­kedésével. Ez a tény külön is figyelmet érdemel, mert az üzemi pártbizottságok hatáskörébe a gazdasági vezetők közül többségé­ben a magasabb beosztású vezetők, igazgatóhelyettesek, főosz­tályvezetők tartoznak. Az utánpótlásként számításba vettek ki­sebb hányada már jelenleg is alkalmas a különböző funkciók betöltésére, közel 25 %-a pedig jelenleg vesz részt továbbkép­zésben. Ezek várhatóan biztosítják az 1980-ig esedékes cserék lebonyolítását. 1975-től a funkcióbaji lévő káderek 25 %-a. cserélődött. Terüle­tenként ez eltérő, pártfunkcióban 22 %, gazdasági beosztásban 27 %, kiugróan magas - 40 % - tömegszervezeti területen. Az utánpótlási tervek megalapozottságát mutatják, hogy az 1975- től bekövetkezett cseréknél a megválasztásra, vagy kinevezésre kerültek 77 %-a az utánpótlásként számításba vettek köréből ke­rült ki. Ezen belül magasabb a pártfunkcióra /80 %/ és alacso­nyabb a gazdasági funkcióra /72 %/ való beállítás. Ebben közre­játszik az, hogy itt gyakran külső megoldásra kerül sor. Az utánpótlásra tervezettek közül 1975-től 127 fő esett ki. Ennek okai a kilépések, a tanulás nem vállalása, vagy abbaha­­• gyása, a nem kielégítően végzett politikai-gazdasági munkavég­zés és magatartás, az ezekért kapott fegyelmi, illetve néhányan nem vállalják a funkciót, beosztást. Fizikai dolgozóknál olyan gond is van, hogy anyagi okok miatt elzárkóznak, mert jelentős veszteség ómé őket. ;| X& .

Next

/
Oldalképek
Tartalom