Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.18.a/3)

1978-11-17

-----------—------------------------------l wm ■ i ; ■■ •msj 1 ■ ' 1 —-.•*■• * :3* If á- 3 -Az ifjúság szocialista vonásainak erősödésében a társadalom egészének része van, közügy az ifjúság nevelése. A pártszervezetek szerepe, helyzete ebben megkülönböztetett. Nyugodtan merem állitani, hogy éltetői és mozgatói az ifjú nemzedék nevelésének. Ugyanakkor látnunk kell, hogy a fiatalok eszmei-politikai helyzetében hiányosságok is vannak. Ebben szerepet játszik a mi munkánk gyengesége is. Gyakran megelégszünk e területen is szervezési, szervezeti sikerek­kel, a munka könnyen mérhető adatainak rögzítésével. Kevésbé késztetjük - tudatosan - az állami, társadalmi szerveket politikai nevelőmunka tar­talmi elemzéseinek gazdagítására, hatékonyságának fokozására. A javuló tendencia ellenére is a párt választott tisztségviselőinek, a ^ 1 párttagoknak a fiatalokkal e kapcsolata nem elég széleskörű, i Sok feladatunk van még a termékeyn párbeszéd, az állandó és őszinte eszmecserék megvalósításában. A Kommunista Ifjúsági Szövetségnek itt nálunk is kiemelt szerepe van. Ennek tudatában végzi munkáját. Sokat tettek és tesznek szervezeteink azért, hogy tömegbefolyásuk nőj­­jön, hogy tagjainak világnézeti, erkölcsi, politikai beállitottsága erő­södjön. De látnunk kell azt is, hogy a fiatalok a KISZ szervezetet sok­kal kritikusabban szemlélik és Ítélik meg, mint a felnőttek. Igényük feléje magas, mind többet és többet várnak tőle. Erre nagyon oda kell figyelnünk, még akkor is, ha ezekben sok az irre­alitás, vagy nem mindig párosul cselekvő magatartásssal. O A kérdésekre Fehér et-nő megadta a választ. Észrevételek: Tóth et.: Az anyagot elfogadom és elfogadásra ajánlom. A kerületben többek között azért is fontos e téma tárgyalása, mivel a munkás fiatalok aránya a me^iatározó. A dolgozó ifjúság a szocializmus építésében tevékenyen vesz részt. Po­­r zitiv vonások vannak gyarapodóban, eredményesen dolgoznak, tanulnak. 40-45 %-uk politikai, 20-25 %-uk állami oktatásban vesz részt. A fiatalok nevelésével folyamatosan foglalkozunk vitakörökön, klubok­ban. Évenként egy-egy alkalommal külön is megvitatjuk a szocialista hazafiság és az internacionalizmus kérdéseit. A kettő kapcsolatának megértésében sok a tisztázatlan és ismételten visszatérő kérdés. .______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________^ ________________________________________________________________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom