Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.18.a/3)

1977-01-07

j- Pelül kell vizsgálni az óvodai és bölcsődei ellátottság helyzetét és már az 1977-os évben elő kell kéaziteni a ké­sőbbiekben épülő gyermekintézmények munkálatait úgy, hogy 1978-ban loo, a tervciklus végéig további kb. 5oo férőhely kerüljön átadásra*- Minden vállalat tegyen eleget a kerületi Tanáccsal kötött szerződésben vállalt kerületfejlesztési kötelezettségének* Minden termelővállalatnál és ahol a gazdasági feltételek lehetővé teszik, a nem termelő egységeknél is egy, az év során tartandó kommunista műszak bevételét továbbra is a kerületfejlesztési célok megválósitásának elősegítése ér­dekében utalják át a kerületi Tanácsnak* Az ebből származó bevétel haladja meg a 4»5 millió Pt-ot. 6/ Gazdaságpolitikai agitáció- Az 1976. évi intézkedési tervben megfogalmazott célkitűzé­seket továbbfejlesztve, a cselekvési egység kialakítása ér­dekében az agitációs és propaganda munkát erősíteni kell, a tervek ismertetése, a hatékonyság növelése, a népgazdasá­gi érdek elsődlegessége, népgazdaságunk jelenlegi helyzeté­nek ismertetése területén.- A gazdaságpolitikai agitáció nyújtson segítséget a jó poli­tikai közérzet kialakításához, a tömeghangulat befolyásolá­sához. Segítsen kialakítani olyan tömeghangulatot, amely elismeri, példaképnek tekinti a közösségért végzett, a haté­kony, fegyelmezett munkát és munkást, és elitéli a nemtörő­dömséget, az egyéni érdeknek a közösségi érdek elé való he­f lyezését. II. I Gazdaságpolitikai feladatok ■ 1/ A kerületi Pártbizottság és apparátusának. _fal.adat,a.i. A kerületi Pártbizottság illetve Végrehajtó Bizottság az apparátus bevonásával, a termelés és végrehajtás » .- 4 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom