Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.18.a/3)

1976-04-20

Jutában az "egy brigád - egy újítás" mozgalom nem váltot­ta be a hozzáfűzött reményeket, melynek többek között oka az is, hogy a brigádok nagy többségében nők dolgoznak, akik kevesebbet foglalkoznak a kifejezett műszaki problé­mákkal. Általános tapasztalat, hogy az újítások nyomán elért ered­mény nem növekedett olyan ütemben, mint a beadott újítások szárna, esetenként az újítások benyújtása a brigád ilyen irányú vállalásainak formai teljesítését szolgálta.- Továbbra is jelentős anyagi és természetbeni segítséget ^ nyújtott a szocialista munkaverseny illetve a brigádok, a vállalatok hozzájárulásai a kerületi gyermekintézmények fej­lesztéséhez. Mint ezt a kerületi PVB. 1974* és 1975-ös gaz­daságpolitikai és kerületfejlesztési célkitűzéseinek érté­kelésekor megállapította, a két év alatt összesen kb. 6 millió Pt volt az "egy üzem - egy iskola" mozgalom kereté­ben a tanintézeteknek nyújtott támogatás és közel 7 millió Pt-ot jelentett a kommunista műszakokból befolyt bevétel, melyet óvodaépítés céljára a vállalatok a kerületi Tanács­nak utaltak át. |- A munkaverseny mozgalom kétéves illetve 1975. évi második ^ szakaszának vállalati értékelései a befejezés stádiumában vannak, igy megkaptuk az előzetes információkat a kitünte­tésre javasolt brigádokról, vállalatokról. Mig az 1974-es eredmények alapján egy vállalat, a VOLÁN 2o. kapta meg az MSZMP Központi Bizottsága Kongresszusi Zászlóját és 11 vál­lalat illetve 4 szövetkezet kapott "Kiváló" elmet, addig az 1975-ös év illetve a IV. ötéves terv eredményei alapján lo vállalat adta be pályázatát MT-SZOT Vörös Zászlóra, il­letve 31 vállalat és 6 szövetkezet pályázta meg a "Kiváló" * címet. I . i 4^ _____________ i.. t , «•.**•' •**..>**»-v. i yf- 8 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom