Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.18.a/3)
1976-01-13
— lo — jobb kihasználását, olyan közvélemény formálást, amely non tűri a fegyolmezetlenséget, a lazaságot, pazarlást, stb, ✓- Értesse meg ás sokoldalú példával támassza alá, hogy a tokos világban végbemenő válság, valamint a cserearányok változása bár népgazdaságunkra kedvezőtlenül hatott, az mégis szilárd alapokon nyugszik, kiegyensúlyozott fejlődése biztosítható. • Tudatosítsa az eddigieknél jobban, hogy gondjaink ogy jelentős része saját munkánk fogyatékosságaiból ered# r\- Szálljon szembe minden olyan szemlélettel és gyakorlattal, amely eredményeinket lebecsüli, a nehézségeinket eltúlozza.- Széleskörűen propagálja, hogy népgazdasági célkitűzéseink elérésében minden munkahelyi kollektívának, minden egyes dolgozónak megnőtt a feladata, felelőssége, és terveinket fegyelmezett, öntevékeny, szorgalmas munkával kell és lehet megvalósítani,- Érzékeltesse, hogy a gazdasággal és gazdálkodással kapcso- ^ latos korábbi határozatok maradéktalan megoldásával együtt az uj, vagy újólag megfogalmazottak végrehajtása a biztosíték nehézségeink leküzdésére, a kiegyensúlyozottabb gazdasági fejlődés megvalósítására, életszinvonalpolitikánk valóra váltására.- Segitse n népgozdasági érdek elsődlegességének felismerését és gyakorlati érvényesítését. A népgazdaság helyzetével összefüggésben, sokoldalúan magyarázza életszinvonalpoliti« kónk eddigi eredményeit, mutasson rá mindazon okokra, melye): az életezinvonal-növekedés szolidabb, de megalapozott emelését jelenti,- Az acitációs-propaganda és információs munka eszközeivel is javitani kell a dolgozók tájékoztatását a helyi feladatoki ól, és elő kell segiteni kezdeményezőkészségük kibontakoztatását, é t . Ammi - - —---------------------------------------------—...... ..........