Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.18.a/3)

1969-11-28

.- ' .-2-Martos et.: Az uj gazdasági mechanizmus körülményei között a partirányítás, a gazdaságszervező munka problémái általában konkrétan merültek fel és a legritkább esetben hasonlítanak egy­máshoz. A sokrétű munkából ki kellett emelni azt ami kpzös • Viszonylag kevés volt a beszámolóban a gyakorlati példa, minthogy még kevés a gyakorlat is. Nem volt eléggé kihangsúlyozva, hogy a pártszervezeteknek alapkérdése a vállalaton belüli különböző szer­vesetek együttműködésének biztosítása. A pártszervesetek feladata, hogy csökkentse a vállalaton belül jelentkező konfliktusokat, melyek a népgazdasági érdekből és a vállalati érdekből adódhatnak. Az áremelés kérdése a legtöbb vállalatnál, ahol nem fogyasztási cikkeket termelnek nem jellemző probléma. felveti, mennyi legyen egy termelő üzem létszáma? Egy ilyen kérdés­nek az eldöntése,-kik legyenek azok akik létszámcsökkentés alá ke­rülnek- mindennapi munkánkban jelentkező probléma. Ezen,a területen is elsősorban az együttműködés fontosságát hangsúlyozza, _ Gábor et.; A beszámoló nem tűzhette maga elé, hogy az egyes gyárak-, nál, vállalatoknál felmerült konkrét példákat sorolja fel. feladata, hogy a meglévő problémákat általánosítsa. foglalkozik az anyagi érdekeltséggel és felveti, hogy a pártsajtó és általában a napilapok úgy emelték ki az anyagi érdekeltség elvé­nek fontosságát, az anyagi érdekeltség olyan központi szerepet ka­pott, hogy a népgazdasági érdek és az öntudat nem is tölt be olyan fontos szerepet, mint az' anyagi igények kielégítése. Helyesnek tartaná, ha a gazdaságpolitikai csoport az anyagi ösztön­zésnek egy siyasi mindenki által közérthető módszerét dolgozná ki. Kincses et.:Senki nem várhatta a beszámolótól, hogy konkrét receptet adjon agy-egy vállalatra. A beszámoló eleget tett annak a követelmény­nek. amely a feladata volt, Gábor et. felvetésével kapcsolatban meg­említi, hogy a gazdaságpolitikai csoport az anyagi ösztönzésre alkal­mas receptet, mely valamennyi gyárnál, vállalatnál jó lenne nem tud kidolgozni. Javasolja, hogy a pártbizottság fogadja el a beszámolót a gazdaságpolitikái csoport sok időt és energiát fordított annak össze­­r\ állítására. ~ Pápai et.: A beszámoló általános volt nem adott konkrét választ, hogy á pártszervezetek hogyan szervezzék a munkát, milyen tapaszta­lataink vannak? helyesek e az eddigi módszerek, melyek azok, ame­lyeket a pártbizottság ajánlani': tud a pártszervezetek számára. A gyakorlati életben felmerülő példákat vet fel a gazdaságszervező mun­kával kapcsolatban: - az árak kialakítása kérdésében, a vállalati tervek, a piackutatás, a jövedelemálakulása, a bérszínvonal növelése kérdésében. I Jó lett volna, ha a beszámoló néhány példán keresztül bemutatja a gyakorlatot. ¥ Kovács Béla et.: A gazdaságszervező munka pártszervezeteinknél sok­"reVü 'tevékenység• Ebből kiindulva a következő időszakban jobban kellene szorgalmazni a munkamegosztást a pártszervezet és a különböző tömegszervezetek és a gazdasági szervek között. __________K________J i

Next

/
Oldalképek
Tartalom