Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.18.a/3)

1962-01-11

V ' 15 1 m s Itt dolgoztunk egy jó páran Angyalföldön és bizony mi egy 22 éves embernek, aki szakmunkás volt, én akkor voltam 18 éves már azt mondtam,.hogy Kovácsbácsi, Egy másik amivel nem tudok egyetérteni, ami az anyagban le van fektetve. Aszülok is érzik a felelősséget a gyer­mekükért. Ezt igy megfogalmazni nem lehet. Munkás anyák és apák ! . évtizedeken keresztül érezték, hogy hogyan is kell nevelni a gyermeküket. Ha van is olyan dolog, hogy van huliganizmus, de az ifjúság zömében mégis csak becsületes és mégis csak a szülők ne­­] vélik elsősorban, ehhez segítséget ad a KISz, a pedagógus, stb. Ha a szülői nevelés rossz, tűrhetetlen, akkor hiába a KlSz-nek, : I a pedagógusnak az erőlködése, nem tudnál'!; eredményét elérni. Ez r is fogalmazás kérdése. De én attól félek, hogy nemcsak fogalma­zás kérdése, hanem egy kicsit ilyen érzés is és ha igy van, akkor , ^ már baj. Még egy apró megjegyzés, itt kb. 3 elvtárs felszólalása során használta a "gyerek" szó kifejezést. En ezt soha nem használom még akkor sem, ha 14 évesről van szó, hanem azt mondom az ifjú­munkás, KlSze3, stb. mert ez a saját magunk lebecsülése is. Nem jó ez, miért nem? azért, mert a KlSz-ben 14-28 éves fiatal embecek : vannak. 23-24 éves fiatal ember már nem nevezhető gyereknek. Ha én ezt igy mondom, igy érzem, akkor igy is fogok velük tárgyal­ni, mint gyerekekkel. Tehát nekem az a véleményem, hogy 22-24 éves emberek már nem gyerekszámba mennek. Komolyan részt vesznek a ter­melő munkában, komoly feladatokat oldanak meg. Másik dolog, ami itt ma többször elhangzott az a szó, hogy "roman­tika". Mi az, hogy romantika? mi nem erre akarjuk nevelni a gyer­mekeinket ,hanem az életre. Én a romantikát úgy értelmezem, hogy régen amikor nem volt pénzünk és hosszú utat sötét utcákban gya­­lóg tettünk meg, hogy eljussunk a munkahelyünkre, de ezt mi nem romantikából csináltuk, hanem azért mert szükségünk volt erre. Ma már az ifjúságnak nem ilyen eszközt kell igénybe venni. Pl. Gödre gyalog mentünk, mert nem volt pénzünk vonatra. Változnak a viszonyok, ez jó, ezt a szocializmus hozta, ezt az élet diktálta. A romantikát tegyük a helyére. Pl. az ellenforra­dalom ideje alatt egy pár ember elhagyta az országot, mert roman­tikát keresett. Ilyen értelemben ne túlzottan használjuk ezt a szót, inkább azt, hogy az "élet". Úgy érzem, hogy mindenki érzi azt a felelősséget, ami a KISz-szel szemben van. Úgy hiszem nem tudjuk szolgálni a célt, ha a törvényeinket sért­­r jük meg. Ezeket a törvényeket mi hoztuk, aki nem tartja be,^azo­kat felelősségre kell vonni. Ha az állam, vagy a párt^pénzhéhez nyúl valaki^ azt is felelősségre kell venni. Elvi kérdések ezek. En a magam részéről Kónyi elvtárs javaslatával egyetértek, hogy a határozati javaslatot dolgozzák át, és hozzák vissza elfogadásra. Slág elvtárs: Egy néhány gondolatot szeretnék az összefoglaló­ban elmondani. > 4 I ? . —.................. 1 . i ’ ‘ .... ....*-----------------------------------------------­­J I *$Í4 4 ;ff ' -. - - - sá

Next

/
Oldalképek
Tartalom