Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.18.a/3)

1958-12-18

-á­fi :.»S -A jdölőgyülé&ekre való mozgósításban az összes tőmegszervozot részt vett a pér tszervozeteken kívül* Ebbon a munkában döntő és meghatározó szerepük volt a lakóházi pártsejtek tevékenységének, a jelölőgyülé­­sek résztvevői elsősorban a hozzánk közelálló szimpaiizáns omberok­­bó'l és a párttagságból ^-evődtől* ki, Eléggé alacsony volt a fiatalok és a nők aránya a jelölőgyül£seken, A jelölőgyülések nagy politikai aktivitás jegyében zajlottak le, Ez kifejezésre jutott mintegy 16oo felszólalásban, akik véleményt mondtak a jelölt személyéről, vég­zett munkájáról, ogész rendszerünkről* A jelölőgyülések ünnepélye­sek voltak. Ehhoz nagyban hozzájárult az is, hogy a jelölőgyülések előadóinak, elnökeinek nagyrészo jól oldotta meg feladatát, A jelölő­­gyűléseknek két lónyogos hibájuk volt, az egyik az, hogy olojé^ől fogva nem *udtuk biztosítani, hogy a beszámolókban megfelelő sulyjal szerepeljenek a jövő perspektívája, a múltról túl sokat beszéltünk és ez a tény meghatározta a hozzászólások iirányát is, A másik hiba az volt, hogy a hozzászólóknak nagyrészo főleg a tanácstag szemé­lyét méltatta és kovésbbé foglalkoztak általános politikai kérdések­kel, Összegezve: a jclölőgyülésekről ol lehet mondani, hogy sikeresek voltok. Oly an légkört tudtunk kialakítani, mely megadta a lehetőségé t annak, hogy a politikai munkát tovább tudtuk szélesíteni és mélyíteni, 2,/ A jdölőgyülósok bofejozéso után minden figyelmünket a tömeg között végzett politikai munkára forditottuk. Nagy segítséget jelentett szá­munkra, hogy/ a választás alaphangját mogadó választási nagygyűlés Kádár elv^árs olőadás_ával Angyalföldön lett mogtartva0 A gyűlés szép^és impozáns volt becslésünk szerint mintegy 60,000 ember vett, , részt rajta az angyalföldi pártszorvezo^ek mozgósításával, A nagygyűlés után arra törekedtünk, hogy minél több üzemi munkás­­gyűlést, csoportos beszélgetést folytathassunk, A kerületi Pártbi­zottság előadó-gárdája az Angyalföldről elkerült más funkcióban lévő elvtársik bevonásával mintegy 25o üzemi gyűlést ős ugyanennyi csoportos I 0 5 L i ______________A__________I , 1 * &

Next

/
Oldalképek
Tartalom