Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/1)

1985-02-23

é- 2 -Károm gondoljanak bele egy tervező-csoport helyzetébe, amely jél tudott 600 et/óv kapacitású uj timföldgyárat tervezni és ma az a feladata, hogy egy meglévő gyár berendezésének apró tökéletesítésével javitson egy fajlagos mutatón tizedszáza­léknyit, és akkor még nem beszéltünk feltétel- és kapcsolat­beli nehézségekről, vagy a szemléletváltás időigényéről. Azt mondhatom az elvtársainak, az Intézet munkatársainak döntő többsége érzi, érti, elfogadja, hogy az iparnak általában és ezen belül az alumíniumiparnak a meglévő termelőegységek haté­konyság-fokozására, a minőség javítására van szüksége és lehe­­tősége, azonban az innováoiés lánc egészének fejlesztése fo­lyamán a lánc minden egyes szeméért keményen meg kell küzdeni ahhoz, hogy a folyamatok értéktermelése valóban megnövekedjen. Munkánk célján, tartalmán túl, sok szé esik manapság általá­ban a feltétel-rendszerről, ezen belül az erkölcsi-anyagi meg­becsülésről. Az alumíniumipar helyzetéből következik, de valészinüleg Így van ez máshol is, hogy a forrásokkal szigorúan gazdálkodni kell, azonban az Igazán eredményt Ígérő feladatokra nálunk biztosítható a pénz. Nem olyan nagy csomagokban mint régen, több felelősséget kell érte vállalni, de nem ez jelenti I összességében a feltételoldall szűk keresztmetszetet. Messze nem lehetünk elégedettek azonban azzal a mechanizmussal - benne I Intézetünk szerepével - ahogy koncentráljuk eszközeinket a 1 legfontosabb feladatokra, ahogy elindítunk, vagy abbahagyunk egy témát, ahogy a sikeres témák eredményét hasznosítjuk a vállalatoknál, ahogy újratermeljük a forrásokat az újabb fej­lesztésekhez. Messze vezetne a folyamat minden elemének tag­lalása, Így itt csak egyre térnék ki. , A termelő egységeknél a vállalati hatékonyságnövelést működő gazdasági kényszerként jobban kell érvényesítsük mint eddig tettük. Ez lehet az a követelraénytámasztás, amely egy fejlesztő 3 CM------------------------------------------ ^n—------« ................................. ■**" * I

Next

/
Oldalképek
Tartalom