Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/1)
1985-02-23
í 1 ti é Tulajdonképpen nagyjából, vagy a 1978. dec. határozatig nagyjából rencbe volt, minden és tulajdonképpen akkor kezdődött a bajok, nem akkor kezdődtek, hanem jóval korábban. Az utolsó 5 év az amikor ennek a terhei és a következményei a mindennapi életünkben jelentkeznék Dehát tovább ezt már nem is lehetett huzni elvtársak, Most azt is hozzá kell tenni, hogy 1978. dec.-ben volt az a határozat, tulajdonképpen ennek a helyzetnek a kezelésére, és ennak a helyzetnek a megmentésére irányuló gazdaságpolitikai gyakorlat, az egy jó másfél- kétéves késéssel, ténylegesen a XII. kongresszus után kezdett érvényesülni, a gazdasági életünkben, tevékenységünkben, és a szemléletünkben, és meg kell mondani, hogy még ma sem érvényesül teljesen. Ez is egy folyamat j a marxistáknak ezzel is számolni kellj, hogy^egy nagyobb váltás, a gazdálkodás feltételeiben sajnos eg,yik napról a másika nem valósítható meg, annak megvan a maga természetes átfutási ideje. Amit lehet valamivel gyorsítani, ésszerűbbé tenni, kevésbé költségessé tenni. Tehát nem lehet teljesen kiiktatni. VAgy lehet még mérsékelni, úgyhogy ez az öt év ezért nagyon nehéz és ennek az öt évnek a terhei és a következményei mindennek a súlya meg a negativ és kellemetlen vonásai ebben az időszakban jelent meg a mindennapi életünkben és halmozódnak fel 1985-re és azután jön egy áremelés és jön egy hideg, ami egyszerre van és akkor ezt úgy érezzük, hogy kicsordul a pohár, de az a pohár már előtte volt tele. Szóval azért nem ezzel jutottunk idáig. Szótral ez az öt év ez igy ténylegesen ami a közértetünket illeti, és az égé® korszaknak a terheit illeti, ez egy nagyon nehéz öt év volt, de a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy ez az öt év egy rendkivül nagy erőfeszitésekkel felmutató és óriási teljesitményt hozó öt év volt. Mert ebben az öt évben oldottukmeg a kérdések, a nyitott kérdések jelentős részét és legalábbis a pillanatnyi, az akut veszélyt elhárítottuk. Ebben az öt évben értük el azt, hogy biztosítottuk a gazdaság működőképességét, ami megvolt kérdőjelezve objektíve még akkor is, ha nem hirdettük meg. Ebben az öt évben biztosítottuk a gazdaság megfelelő teljesítőképességét, fejlődőké^ességét, ebben az idősíkban következett be importkorlátozások, beruházások visszaszorítása, és minden egyéb, ezt egyébként nem elősegítő intézkedések együttes ebben az idősíkban következett be egy olyan szerkezetátalakulás, és egy olyan minőségi előrelépés a gazdálkodásban, ami az előző 5 vagy 10 évben bizony nem volt felmutatható. Szóval ez az öt év azért egy nagyon nagy teljesitmény, és hogyha ma^jd egyszer - nem az én korosztályom - a fiatalabbak egyszer reálisan es otjágtiven fogják} nem a napi gondok, meg a napi fájdalmakon, tetoheken keresztül fogjak értékelni ezt a korszakot, akkor ezt oda fogják tenni a párt és a párt történetének és a nép történetének igazán nagyteljesítményt felmutató korszakai közé, és amit nem kell szégyelni, és nem kell szégyenkezni. Ez méltó lesz acra, hogy együtt emlegessük azokkal az időszakokkal amelyekben látványos és igazán jó közérzetet teremtő eredmények születtek. Én azt hiszem, hogy ezt is tudni kell hogyan tovább, akkor hogy jutunk ki ehhez. Ez az egyik nagy erőforrásunk. Az egyik nagy erőforrásuk arra, hogy ezt a helyzetünket tovább szilárdítsuk a fenyegető rémet jobban eltávolitsuk, és ki tudjunk mozdulni ezekből a korlátokból amelyekben vagyunk, és nagyon leegyszerűsítve úgy fogalmaztuk rae^, hogy az életszínvonalnál megállítjuk a reálbérek további csökkentését és megállítjuk a beruházások visszaesését ■ ebben az évben és megalapozzuk a következő években mind a két vonatkozásban a megalapozott, ténylegesen megalapozott előrelépést. Szóval az egyik alapba ennek az, és rendkivül fontos alapja, az, hogy ebben az öt évben azért bekövetkeztek változások, minőségi változások következtek be, szóval edzettebbek lettünk, okosabbak is lettünk, jobban is gazdálkodtunk. Sajátmagunkhoz képest persze és nem a követelményekhez képest. De ahhoz ez elég volt, hogy a közbe is még a kongresszus után bekövetkezett újabb nagy csapásokat és veszteségeket is | Mö-------------- ------------------------------------------m m---------ám ■ ' r - I\^ym ■■ ■ ■ j —