Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/1)
1985-02-23
é séges szemléletű emberekkel kell tudnunk együtt dolgozni, Es nincs végetérésünk. meggyőződésem arra, hogy előkészültünk, felkészüljünk inténziv gazdálkodás, a társadalom intenziv feladataira. Lassan lo éve készülünk erre a feladatra. És hát az idő megy, és nem nekünk dolgozik^ ha nem időben készülünk fel, ezt világosan kell látnunk. Ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy ilyen körülmények között ne tegyük tudatosabbá azt a tevékenységünket, ne legyünk előrelátók. Bátrabb, kezdeményezőbb munkafellépésre kell ösztönöznünk önmagunkat, és minden párttagot a következő időszakba. És itt két dolgot említenék meg végezetüli Világos, hogy egyszerűen igényelnünk kell a jövőben is hogy az elméleti munka gyorsabban fejlődjön, mint az előző időszakban. Szükségünk van arra, hogy olyan szilárd ideológiával rendelkezzünk, amelyen a mi tudatformáló tevékenységünk egész társadalmunk tevékenysége szilárdan támaszkodhat. Ugyanakkor azt is világosan látni kell, hogy az a fajta magatartás, amelyik úgy fogalmazható meg, hogy arra vár, hogy itt valamilyen ideoüqgmai központ igazságokat fog kidolgozni, és majd ezeket az igazságokat mi majd továbbitjuk, ezt egyszerűen nem lehet elfogadni. Nemcsak azért, mert ezek az igazságok igy nem fognak megszületni, mert egyetlen elméleti alkotóműhely sem tud igazságokat szülni, ha nem a gyakorlatból táplálkozik. Hanem azért sem, mert nem lesznek a marxizmusban örök érvényű igazságok. Csak közelebb kerülhetünk az igazsághoz, mindig uj kérdések fognak felmerülni és ezeket mindig legelőször azokat a kérdéseket kell megválaszolni, vagy megpróbálni megválaszolni a tévedés veszélyének elismerésével együtt, ahol felmerülnek. És az elmélet majd csak egy hosszú időszak után tudja azokat az általános következtetéseket levonni, amelyeket már többé-kevésbbé az igazságot közelitik. Nem lehet azt hiszem várni, hogy az ideológiai munkát továbbfejlesszük, a saját tudatformáié tevékenységünket továbbfejlesszük^ olyan káderekre van szükség a pártmunkába, akik nagyon jól értik emarxizmust és azt alkotóan képesek azt alkalmazni, a politikai munka szervezése, irányitása terén. Köszönöm szépen a figyelmet. Tari László levezető elnök: Köszönöm Gábor elvt'árs hozzászólását, a szünet előtti utolsó hozzászólóként javaslom hallgassuk meg Szarka Sándor elvtársat, a Láng Gépgyár villanyszerelő csoportvezetőjét, a vállalati Párt-Végrehajtó Bizottság tagját. Szarka Sándor elvtárs /Láng Gépgyár/ Tisztelt Pártértekezlet! Kedves Elvtársak 1 Hozzászólásomban a pártépités kérdésével, a párttagfelvételekkel, a párt utánpótlásának biztosításával kivanok foglalkozni. Pártunknak, mint a munkásosztály forradalmi élcsapatának mindenkor ■ nagy figyelmet kell fordítania utánpótlásának biztosítására. Elvi-politikai jelentősége van annak, hogy kik és hogyan kerülnek a párt soraiba, valamint annak is, hogy a párttagság összetételét, a társadalmi osztály és rétegbeli megoszlását megJSLálően tükrözie a pártépitő tevékenység? 1 /jl/l | t , ,__________________—— ----------------—■ "" 109 r - - - ■ —t®~~- -------