Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/1)

1985-02-23

> ; i < J 0 H A másik mondanivalóm: egy kezdeményezés. Vállalatunk néhány lelkes dolgozója^tagja a Budapesti Városszépítő Egyesületnek. Kezdeményezték, és a vállalatvezetés támogatja ezt a kezdemé­nyezést: a magyar hajóipar 1985-ben fogja ünnepelni 150. szü­letésnapját. Ebből az alkalomból több jeles eseményt fogunk szervezni, és úgy gondoljuk és kezdeményezzük, hogy a Gyöngyö­si úti Munkásőr parki Metro-állomáson kerüljön felállításra e^y állandó hajóipari^kiállítás az állomáson, miként erre más^állomásokon, és más országokban is példa van. Állítson emléket e kerület nagymúltú iparágának, a hajóépítésnek. Köszönöm a figyelmet. Láng László elvtárs, nyugdíjas, a kerületi Pártbizottság tagja Tisztelt Pártértekezlet! Kedves Elvtársak! Szót kértem párttagságunk három nemzedéke közül a legidősebb korosztály nevében. A három nemzedék jelenléte pártunk múltját, jelenét és jövőjét fejezi ki. Egyik sem nélkülözheti a másikat. A nemzedékek közötti híd járható, szükséges és törvényszerű. A pártnak ismerni kell a múltját, hogy értékelni tudja a jövőjét. Közös a felelősségünk az elért eredményeink, gondjaink is kö­zösek. A mi korosztályunk egy része a munkásmozgalmi múltját fiatalon, a felszabadulás előtti időkből hozta magával, annak minden küzdelmével, harcával, szenvedésével együtt. A mi tenniakarásunk egyik forrása azok a tapasztalatok és ha­gyományok, amelyekre az Angyalföld gyárainak mozgalma tanított bennünket. Kádár János elvtárs ezzel kapcsolatban a következőket mondotta: Angalföld dicsőséges forradalmi hagyományokkal rendelkező felleg­­^ vára a magyar munkásmozgalomnak. Erőnk másik forrása: 19^5-ben Budapesten elsők között megszerve­zett legális kommunista párt iránti elkötelezettség, lelkesedés, a^felszabadulás öröme. Nagy erő volt ez akkor elvtarsak! Még akkor is, ha Angyalföldön életet jelentett naponta egy tányér leves. Közülünk sokan nem tudatosan, inkább a munkás ösztönére támaszkodva tették, amit kellett. "Lesz magyar újjászületés", adta ki a párt az első jelszavát! Minden nap^ minden óra újat hozott az életünkben. Egyidőben 1 voltunk előadók, szónokok, pártfunkcionáriusok, gazdasági ve­zetők. Amit éppen tenni kellett. P AngyalföldönjLs az újjáépítés megindult, nagyságuk azonban akkor mérhető le igazán, ha nem feledkezünk meg azokról a kö­­' rülményekről, amelyek közepette születtek. Nem egyszerű újjáépítés volt ez, hanem egyúttal forradalmi jellegű átalakulás is. 1 iot K-----------------------------, ^ P ----' ---- - ---—

Next

/
Oldalképek
Tartalom