Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.18.a/1)

1970-10-17--18/1

-72-iránti t is a telet hiánya. Mindezeket, amikor a törvényesség általános helyzetének megítéléséről beszélünk, mérlegre kell tenni. A bűnözési helyzet kedvező alakulásához nagymértékben hozzájárult, hogy az üzemek túlnyomó részében Javult a társadalmi tulajdon védelme, erősítették a bizonylati fegyelem, és ma már -csekély kivételtől eltekintve- az üzemek megnézik, hogy kit bíznak raeg vagyonkezeléssel. Munkánk során igen nagyban cégit nekünk az a segítőkész légkor, amivel a munkánk során találkozunk. A segítség, amikor egy-egy bűnügyben nyomozunk, megfelelő. Azonban ez inkább a ténybeli segítséget Jelenti. Véleményem szerint még nem alakult ki olyan egységes közfelfogás, amely elítélné az ilyen vámszedőket, hará­csol ókat , élősködőket. A kerületi pártbizottság állásfoglalása tárgyalja az irányelvek vitájá­nál, hogy üdvözli az irányelveknek azt a részét, melyben figyelőmet szentel annak, hogy "növelni kell a szocializmus aktiv híveinek megbecsü­lését, a szocialista módon végzett munka és a szocialista megatartás tekintélyét." Az ilyen magatartása emberek nem hivalkodóak, nem önreklámozóak, mint az egy ab ügyeskedők. Nagyobb figyelmet kell fordítani rájuk, tiszteletet kell adni munkájuknak, becsületes ólebvitelüknek• Ugyanakkor olyan köz­­szemléletes, harácsoló, cinikus, fegyelmezettlen embereket. A fegyelmi bizottság anyaga is Jelzi, hogy azok a nézetek, amelyek a dolgozók egésszére hatnak, párttagságunk kis részénél is Jelentkezik. Egyetértek azzal a m.:.-gáliapitásu..kal, hogy az utóbbi időben erősödtek a burzsoá kispolgári nézetek, életszemlélet és magatartás. . Az elmúlt evek során nagymért ékben csökkent azoknak a párttagoknak a szá­ma, akik a legsúlyosabb törvénysértést - bűncselekményt követtek el.— És ha esek az ügyek kis számmal is vannak és egy-kót kivétellel nem is nagy horderejű Jelentős ügy, mégis a húsúnkba vágnak, és úgy érzem, hogy , egy pár szóval beszélnünk kell erről. Pártszerveinknél, amikor egy-egy uj párttag felvételéről döntenek, helye- 1 seri igen magas erkölcsi és morális mércét szabnak. Azonban a felvétel után mar kevésbé fordítanak figyelmet arra, hogy a párttag életvitelében továbbra is ez érvényesüljön. Az erkölcsi lazaságok és kommunistához méltatlan életmenetre sokszor csak akkor figyelünk fel, amikor már egyéb bajok is vannak. A fegyelmi bizottság anyaga is megállapítja, hogy egy-egy területen különböző okoknál fogva hosszabb ideig elnézik egyes párttagok, vezetők hibáit azokkal szemben, kritikátlanok. Gyakori eset, hogy későn Jelzik a helyi vagy felsőbb pártszervek felé a különböző vezető beosztásban lévők magatartásával, munkájával összefüggő negativ tapasztalatokat• Példának hoznám fel a Mávaut SZB gazdasági fel..leset. Miután látta, hogy * a szakszervezetben az ellenőrzés csak formális, a kezelésére bizott összegeket rendszeresen sikkasztotta. Közismert volt a vállalatnál, hogy a közös italozásoknál keresetén túlmenően is gálánsán fizet, mégsem fordítottak gondot arra, hogy megnézzék miből, sőt sokan együtt ittak vele. így a fegyelmi, majd a büntető eljárás megindulásáig több mint 90.000 forintot sikkasztott. ■ I í Y3. I­___-------------------------- , ---------------­m- mé 0. —— " ^ ^ *■ •*<»., m .V -------‘---------------------------------------------------------------:

Next

/
Oldalképek
Tartalom