Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.18.a/1)

1970-10-17--18/1

o Az elmúlt; 2 tanévben ennyi erőfeszítés ellenére is iskolánkban felé­re csökkent, 14 %-ról 7 %-ra, a gimnáziumban továbbtanuló, v gzős fizikai dolgozó szólok gyermekeinek aránya. Igaz, ezzel párhuzamosan növekedett a szakközépiskolákban továbbta­nulók száma. Ez bizonyos fokig érhető, mert ebben az iskolatípusban szélesebbkörü gyakorlati ismeretet szerezhetnek a tanulók, képessége­ik bizonyos szempontból több irányba kibontakozhatnak., gyorsabb az érvényesülés lehetősége, előbb jutnak önálló keresethez. Ezért mind a gyermekek, mind a szülők még a legkövetkezetesebb tanári meggyő­zés ellenére is, többnyire előnyben részésitik a szakközépiskolát, vagy egy-egy jó szakma választását. Pedig az esstek jórészében ez eleve együtt jár az egyetemi, illetve a főiskolai továbbtanulásról való lemondással, amely pedig nem egyeztethető össze pártunk törekvé­seivel. Árhoz pedig, hogy sem a gyermek, sem a szólő ne csalódjon, ne idegenkedjen a gimnáziumtól és majd az egyetemi továbbtanulás gondolatától, és jobb felkészültséggel indulhasson a felvételi vizs­­' gákon, következetesebben és gyorsabban javitani kellene az angyalföl­di közoktatás helyzetén, hogy a 21. helyről valamivel előbbre kerül­jünk a fővárosi kerület k között, iskolai ellátottság tekintetében. Mindenekelőtt megkellene szüntetni a ma is fennálló általános isko­lák zsúfoltságát, fel kellene számolni a szükségtantermeket, /isko­lánkban 4 van/ hogy a tanórákon és azon kiviil is többet és hatéko­nyabban foglalakozhassunk a fizikai dolgozó szőlők gyermakeivel. Én a pénzügyekhez keveset értek, de nagyvonalakban ismerem kerüle­tünk fejlesztésének következő 5 éves tervét. Épül itt sokemeletes irodaház, szálloda, étterem, ifjúsági ház és még sok minden. Ez mind jój de a tervezet is elismeri, hogy kerületi erőforrásból még a legszükségesebb ovodai és iskolai férőhelyeket sem tudjuk biztosí­tani az elkövetkező években. Pedig még egy családon belül is igy van, hogy oda költik a pénzt, ahol arra a legnagyobb szükség van és én úgy látom, hogy ezen a tereleten erre nagy szükség van. Ezért ebből a szempontból nem tartom ezt a tervet egészen megnyugtatónak. Különö­sen akkor, ha a fizikadi dolgozó szülők gyermekeinek továbbtanulásá­­hoz szükséges, s már oly sokszor hangoztatott, de még nem valósitott meg középiskolai kollégiumok építését is hozzáveszem, mely nélkül nem [ látom biztosítottnak e probléma megoldását. Kedves Elvtársak ! I A beszámoló hivatkozott a KB februári ifjúságpolitikai határozatára. Igaz ugyan, hogy ezt még a következő hetekben vitatja meg pártszer­vezetünk, majd utánna tantestületünk nevelési értekezleten, mégis szükségesnek tartok ezzel kapcsolatban egy kérdést megemlíteni. Megragadott a határozatból az* hogy nagyon reálisan felveti az iskola szerepét, felelősségét az ifjúság nevelésében, de amellett az egész társadalom figyelmét is ráirányítja az ifjúság nevelésére. Ez a szem­lélet megnyugtató nekünk pedagógusoknak, mert a párthatározat nyomán joggal várhatjuk, hogy valóban közüggyé válik az ifjúság nevelése. , Különösen fontos számunkra az iskola és a család együttműködése, mert a fiatalok nevelése, jellemformálása elsősorban a családban történik. Ezen a területen látok én még sok tennivalót. Az iskola nagy segítséget adhat a gyermek neveléséhez, de a családot, az annak keretében történő nevelést sem az állam, sem a pedagógusok nem pótolhatják. ./. '■ i- 25 -. ______ K'_______ 1 ;

Next

/
Oldalképek
Tartalom