Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.17.a/11)
1983-05-20
r n A mutjk-aketYI DEMOKRÁCIA ÉRVÉNYESÜLÉSÉNEK TreT.Y7.iyTE A KERÜLET EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉ^ NYEIBEN A munkahelyi demokrácia órvényesitése és folyamatos fejlesztése társadalmunk lényegéből fakadó követelmény. Része a szocialista demokráciának, megvalósítása előrehaladásunk fontos feltétele, eszköze. Céljaink elérése, a feladataink megoldása az egyszemélyi felelős vezetés érvényesítése mellett osak a dolgozók alkotó, kezdeményező közreműködésével valósítható meg. Ezért az Intézmények vezetői kötelesek biztosítani, hogy minden dolgozó kellő tájékozottsággal vehessen részt a döntések kialakításában és a végrehajtáshoz szükséges feltételek megteremtésében. A munkahelyi demokrácia a dolgozók számára nemcsak jogot jelent, hanem felelősséggel is jár. , Az üzemi demokráciától elválaszthatatlan a munkahelyi légkör kérdése. A demokratikus, jó munkahelyi légkör elősegíti a dolgozók véleménynyilvánítását, észrevételeinek, javaslatainak hasznosítását, a vezető és a vezetése alatt álló kollektíva kölcsönös megbecsülésén alapuló együttműködést. Világszerte terjed az a felismerés, hogy az intézmények ne csak jó teljesítményt nyújtó kaszárnyák legyenek, hanem olyan munkahelyek, ahol az emberek jól érzik magukat és ahová szívesen jár, nak be. Különösen fontos az emberi szempont előtérbe állítása az egészségügyi intézményekben, ahol érzékeny, beteg emberekkel kell foglalkozni, á. beteg ember azonnal érzékeli az őt körülvevő gyógyító kollektíva légkörét és reakciói gyógyulásának mértékét is befolyásolják. A mindennapi betegellátásban szükséges tehát gyakorolni a demokrácia adta jogokat, de ugyanakkor számon is kell kérni a közösség hozzájárulását a feladatok ellátásában. A munkahelyi demokrácia működési feltételeinek, továbbfejlesztésének megteremtése az állami vezetés és a társadalmi szervek közös feladata. A szakszervezeteik politikai irányításával kell kialakítanunk a oászerű munkamegosztást e kérdésben az állami vezetés, a szakszervezet és a KISZ szervezet között. L—---— *— — 1 ......................... « ' 1 ' M l --------------------------------------------------- -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------