Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.17.a/10)
1985-07-19
rEz számára bizonyos csalódást jelent# Úgy érzi, hogy a pár^fe gyelem egyformán kell hogy érvényesüljön. Úgy gondolja, hogy ezt érdemes volna alaposabban átbeszélgetni, Cselénvi János et. _ . _ 1974-ben kérte először felvételét a Partba. Akkor Szabolcsban dolgozott és az volt a feltétele a Pártba való felvető ionéit, hogy hozzon 3 fizikai dolgozót magával. Erre nem voíst lehetősége. Részben kubikosok, részben cigányokkal dolgozott együtt, ^pites— vezető volt. Ott úgy érezte, hogy az ottani párttitkár csak hangzatos szavakkal él, de nem érdekli, hogy élnek a dolgozok a kubikosok, 1979-ben jelentkezett újra, de csak most 1984-ben került sor a Pártba való felvételére. Mint pártonlcivüli nagyon sok társadalmi munkát végzett. Megbízták pl. a Kossuth terjesztessél, de ott nem sokat tudott produkálni. Szerinte az Rlvtarsak először megnéztek a kiadvány árát és csak akkor döntöttek el, hogy keli-e nekik vagy sem. Szerinte sok párttag csak formálisan parttag. Jelenleg információs felelős, de nem.tudja minek? Semmilyen viszs'zájelzést nem kap a leadott információkról., Kern is judta, hogy létezik.a kerületi Pártbizottság által megjelentett plros._i. , Kertem a jeleníevoTartbizottsági tagot, hogy hozzon be egyet és abból felolvastam épp egyik olyan jelentest, amit a Posta is leadott. Csodálkozott, hogy ez is vara! ^r^Sja*?*KÍs7. BS.rv.Mt volt. Szülei párttagok. Mrje a kerületben munkásőr. fcost folyik a parttag felvetele. Ü 1969 éta ifi.munkás. Különböző funkciókban. Jelenleg szakszervezeti bizalmi is. Úgy erezte többet tud tenni a fiatalokért. Alapszervezetükben elég nehéz a helyzet, sok a nyugdíjas. Külön pártcsoport^van a nyugdíjas párttagokból. Gazdasági munkájában eleg zavaró volt, hofifól év alatt a harmadik hivatalvezetőjük van. Ez a mostani nagyon rendes. ösaiádi^íSditéka^nem^volt. A HHP ifjúsági bekekiubjábán^dolgozott és politizált. Onnan került a KISd-be ás aztan a Partba. A politikai tennivágyás vitte a Pártba. Állandóan tanúi ea r. „ r, a f Pár von érdekli, hogy a vezető Elvtarsak miért os milyen in dokkal kerülnek oda ahova! Az az érzése, hogy "fent" ^gygondo - kodnak, hogy "fi válasszatok akit akartok, de mi azb csináljuk arait roi akarunk". Héra érti, hoey Marőthjr elvtars wiart lőtt niniBzter totijoiüKB elnök helyettes *>e miért nem ">a^h«tott ott ahol kitünően vegezbe a feladatab. iudja, hogy a j. irt ” , lesztésí munkaterv alapján végzi raunklját, de kevesli aa^inforr - siót. Sajtóban, folyóiratok vezetésben változások vannak, pl. népszabadság, Mozgó Világ, de senki nem ad felvilágosítást, hogy ezekre miért kerül sor. §8f%£;te:Khokaidig1 ne,.'ifett Póttag mig hivatalosan el ®.m v4« a Kilón éltek már jő ideje, de csak a hm"tálos válás után vették fel. Tudja, hogy sok magasabban levő Elvtárs megengedi magának azt is, hogy szeretője legyen, de t - | le hivatalos iratot követeltek, «■» -— — — — — — — — — — — ~ —— — v-.v után került sor az általános beszélgetésre, ml igen tanulságos és figyelemre méltó volt. Az általános hiány erzet az ; ínfOTmáolé éhség. Nem értik, hogy pl. Cinege elytars hogyan lett egyszerre "posta szakértő", mert hogy most hozza tartoznak. | '~JL ----------------------------------------------—--------------------__1 " ' ' ■ . I. , I .1 , -1 ............. ”» ------------- -------------------------------------------------------