Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.17.a/9)
1986-08-13
r n- Az Industriáiexporttal kapcsolatunk jó, egyenletes mennyiségben szállítunk számukra,- A nem Rbl, export növelésére az alábbiakat tesszük: I + Van egy megközelítőleg 8 millió forintos Nigériai szállításunk a SZU,által épített erőműbe, í + Egy 8 millió forintos Nigériai ajánlatunk elfogadott, csak a szigorított takarékossági intézkedések miatt jelenleg nem realizáli ható, ] + A Metrimpex-el közösen Ausztriába egy alacsony árfekvésű ajánlatot adtunk, melyre nem sikerült szerződést kötni, + A SKÁLA Külker. Vállalattal is felvettük a kapcsolatot és részt vettünk a Kairói vásáron.- A kontingens hiányát más megoldásokkal is igyekeztünk csökkenteni, ^ + Megpróbáltuk a Labor MIM által kifejlesztett témákat segiteni, így elkészítettük az INFRAPID 61. műszer teljes kiszolgáló egységét mely már apróbáción volt a SZU-ban és kisebb módosítások után várhatóan még az idén 15o db-ot fogunk ebből szállítani, (7,5 millió Ft.) + A Labor MIM által készített konténerek belső beszerelésére is vállalkoztunk, mely előrejelzés alapján évi 4o db-lenne. Jelenleg már nálunk van, a specifikációt egyeztetik, és az idén szeretnénk a mintadarabot átadni. Előnye: bútoraink kerülnek bele. + Szóbeli megállapodásunk van, melyben velünk kivánnak más elképzeléseket is megvalósítani. _ + Szóbeli megállapodásunk a többi partnerrel is van, ezek fejlesztési tevékenységet igényelnek.- A belföldi értékesités növelése gondjainkat nem tudja megoldani, de e téren is léptünk. Termékeinket felajánlottuk nagyobb belföldi forgalmazóknak, MÜÁRT, OMICER, MIGÉRT. stb. Volt aki exportra fogadta el, volt aki nem is válaszolt. A MÜÁRT megfelelően reagált, Bajzsy Zsilinszky úti bemutató termében termékeinket kiállította, az érdeklődés felmérése folyik.- Saját erőből is sok helyre küldjük el termékeink ismertetőit, közülük vevőnk lett ( Pestm-i Rendőrfőkap. Gábor Áron Szakközép, stb.)- Részt vettünk a Tavaszi BNV-n, ősszel az Orgtechnik kiállításon kivonunk belföldön kiállítani. Itt mutatjuk be melóvő irodaberendezéseink bázisán kifejlesztett számítástechnikai munkára alkalmas rendszerelvű bútorcsaládunkat. ?--------------—-------------!---------"T----L-----^----.J