Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.17.a/9)

1986-08-13

r n- 13 • -* Alapszervezetünk vezetősége a taggyűlés által jóváhagyó-: éves munlcatérv szerint folytatja munkáját, A pártvezetőség az évek folyamán konkrét formában, hatá­rozataival foglalt állást a személyi ügyekben hatásköre^ alapján# A pártcsoportbizalmiak és a XlSZ-tltkár minden vezetőségi ülésen résztvesznek és közvetlenül kapják a segítséget, információt a munkájukhoz. Pártosoportok r\ Szövetkezetünkben 2 pártceoport működik, egy Budapesten óa egy Ecseren. A feladatukat képező mozgósítást, a párt­tagság szervezését taggyűlésekre, a taggyűlés és a pártve­­zetőség által megjelölt feladatokat, jól elvégzik. A partc-­­pités sikerét, a pártosoportokból induló kezdeményező, ági táld munka erőssége, a nevelő tevékenység állandó jeleni*' a párt és tömegek közötti kapcsolat kiszélesítése jelenik Alapvető feladatnak tekintik a termelési és mozgalmi teen­dők megoldására való mozgósítást, a munkaverseny és a szocialista brigádmozgalom fejlesztését, ■ y '• . . » • Párttagság ' , i . j-Ti/ i y-Párttagjaink aktivan vesznek részt az alapszervezet munká­jában, Ennek alapvető formája a pártmegblzatás, aminek vál­lalása és teljesítése, lényegében a párttagság feltetele, 1985'i évben 11 fő párttag dolgozott választott bizottságo bán és 7 elvtárs tömegszervezeti vezetőségben. Szinte rarr. , den párttag, brigádtag is egyben, , ; • Munkájukkal biztosítva látjuk a tSmegszervezetak, válasz.o bizottságok pártirányit ás át, iflltltlM . . í ifi íí / : ■■ •• - . *; . ■ / 7 ' ■ fc ‘ ,/ :■ , • :M' \ ' , / . L J '------— -----——'----­­-----

Next

/
Oldalképek
Tartalom