Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.17.a/9)

1984-08-08

- 5 -A fentiekben vázolt célkitűzések mellett szeretnénk rögzí­teni azt is, hogy a felénk irányuló piaci igényektől függően lényegesen dinamikusabb fejlesztést is végre fogunk haj tani, ha az szükséges, és éppígy a részleges visszafejlesztésroL sem zárkózunk el, ha az elkerülhetetlen, 5./ Politikai munka A KULTURINVEST-nél I982. májusában alakult meg az önálló pártalapszervezet, A pártalapszervezet induló létszáma 7 fő volt. Vállalatunk dinamikus fejlődésével szinte azonos mértékben emelkedett alapszervezetünk létszáma, jelenleg 1 2I fős alapszervezeimk van, 3 fős vezetőséggel, A fő párttagból l4 fő a főépitésvezetőség területén dolgozik, ebből lo fő fizikai munkás. Ez az arány majdnem követi a tényleges arányt a fővállalkozás, illetve a kivitelezés kozott. Alapszervezetünk műnk áj ára döntően hat a tagok munkahelyeinek területi szétszórtsága, saját főépitésvezetőségünk 8-I0munka­helyen egyidőben dolgozik, Vállalatunk felső vezetéséből 5 to alapszervezetünk tagja, A kerületi pártbizottság kezaeményeze­­sére tavaly elkezdtük a pártfelvételi munkát, melynekeredmé­nyeképpen az idén felvettünk két munkást tagjaink közé, A gazdasági környezet jelentős mértékben kihat egy szervezet * működésére, A l<ULTURlWEST-nek mint új típusú szervezetnek ahhoz, hogy érvényesülni tudjon, illetve az eléje állított gazdasági követelményeknek eleget tudjon tenni, olyan hatá­rozott és következetes vezetési stílusra volt és van szüksége, mely lehetővé tette a változó gazdasági, illetve piaci felté­telekhez való gyors, rugalmas alkalmazkodást, A válblat gaz­dasági céljainak megvalósításához pedig olyan munkatársakra ^ volt és van szükség, akik kiemelkedő szakmai hozzáértéssé L es esetenként hosszabb időre vállalva a túlterhelést is, nagy odaadással végzik munkájukat, A vállalat céljaival való azono­sulásra nem minden munkatársunk volt képes, így került sor néhány munkatársunk vállalattól való eltávozására, A vállalati pártalapszervezet partnerként állt és áll a gaz­dasági vezetés mellett, egyetértve és támogatva annak alap­vető céljait, hosszútávú elképzeléseit. Alapszervezetünk I983, májusában megtárgyalta a gazdasági ^ munka pártirányításának helyi feladatait. Azóta annak a lápján dolgozik. Alapszervezetünk kis létszáma miatt minden fontosabb témát a taggyűlés tárgyal meg. Ez lehetőséget nyújt arra, «pgy a párttagok aktivan, naprakészen közreműködj enek a KULfURINVEST arculatának formálásában. Sikerült elérnünk, hogy a gazdasági vezetők beszámoltatásában minimális legyen a formalitás, ennek eredményeként a pártszervezet véleményét a gazdasági vezetők jól tudták hasznosítani. 'fL -----------U r n

Next

/
Oldalképek
Tartalom