Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.17.a/9)
1984-08-08
- Szakmailag bonyolult és szerteágazó a tevékenységeddé ugyanakkor kis létszámú szervezet, alacsony tőke, minimális eszközállomány áll a rendelkezésre>- viszonylag tág a működési köre, de olyan szakterületen, amely más vállalatok számára is nyitott, és ezáltal eleve versenyzési kényszert jelent;- A felügyeleti szerv részéről a társulás irányában magas követelmények érvényesülnek, ennek nyomán a szervezeten belül hasonlóan magas követelmények jelentkeznek;- A munkaköröket és az irányítási láncot tekintve takarékos a szervezeti felépítése;- A termelésnek, valamint a termelés erőforrásainak és feltételeinek a felfejlesztése a nulláról történt, úgy, hogy az egyes fejlődési szinteken a termelés és a termelési tényezők között az arányosság lényegében biztosított volt, Mindezek a sajátosságok külön-külön talán nem, de együttesen újszerű szervezetet és munkastílust igényeltek, 3,/ Tevékenységünk Ennek a - kezdetben engineering típusú, I2-I5 főnyi létszámú - új szervezetnek a működési feltételeit az lg8l, év folyamán meg teremtet tűk, A gazdasági környezet saj átosságai szukségessé tették, hogy lg8l, végétől fizikai dolgozókat is felvegyünk, lg82-ben kialakult a főépitésvezetőségi szervezet amely a fővállalkozásain k összes építési igényeinek mintegy 20%-át végzi el jelenleg, A KULTURZ NVEST FBT működési feltételeinek, anyagi, műszaki bázisának megteremtését, a folyamatos munka megindulása és rohamos fejlődése mellett kellett elvégezni, A KULTURZNVEST tevékenysége funkcionális szempontból -az ^ alapcélkitűzéseknek is megfeLeiden - elsősorban oktatási, Művelődési létesítmények létrehozására irányult, lg8l-ben átadtunk néhány kisebb iskolabővítést, lg82-ben összesen lóg tantermet adtunk át, ami a főváros éves iskolaprogram]anak egyharmad részét jelentette. Ebből több mint ÓO tantermet úgy adtunk használatba lg82, augusztusában, berendezve, az iskolakezdés előtt, hogy ezekre a helykijelöléstől és a megrendeléstől számítva tervezéssel, építéssel, bútorozással együtt alig S hónapnyi idő állt rendelkezésre, lg83-ban a befejezett új és rekonstruált tantermek száma a szerződéseknek megfelelően összesen 32 volt és megkezdődött további 11 tanterem megvalósítása, Az év folyamán átadtunk továbbá egy 60 férőhelyes bölcsődét, két körzeti pártházat, megrendeztük a főváros "Épülő iskoláink" című kiállítását, befejeztük a péceli oktatási központ rekonstrukcióját, folytattuk a Fővárosi Levéltár elhelyezésére szolgáló rekonstrukciót, megkezdtük a Városligetben a Fővárosi ifjúsági Szabadidő Központ kialakítását. /4,sz.mell./ I------— JZÁ r n- 2 -