Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Tudománypolitikai Munkabizottság, 1988 (HU BFL XXXV.17.a/8)
1988-04-29
r n BESZÁMOLÓ A Tudománypolitikai Munkabizottság felkérésére a MIKI Méréstechnikai Fejlesztő Vállalat tapasztalatairól, helyzetéről a kutatói! utánpótlás helyzetének vizsgálatához. 1. Vállalatunk tevékenységére elsősorban a műszaki fejlesztés, alkalmazott kutatás jellemző, alapkutatás egyáltalán nem folyik. így kutatói utánpótlás alatt mi a fenti tevékenységek utánpótlását értjük. A belépő fiatalok túlnyomó többsége megfelel a követelményeknek, gyorsan, jól illeszkedik a szakmai környezetbe, viszonylag rövid idő alatt érdemi feladatok megoldására alkalmas. Az utóbbi évek tapasztalatai alapján tény, hogy a szükséges betöltendő munkakörökre egyre nagyobb számban akad jelentkező, a felvettek közül viszonylag kicsi azoknak a szama, akik nem felelnek meg a követelménykenek, illetve akiknek nem felelnek meg a vállalat által biztosított körülmények. 2. A felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalok (32 ev alattiak) létszáma jelenleg 80-100 fő között van, ez a teljes létszámunk 25-30%-a - enyhén növekvő tendenciát mutat. Az utóbbi években rendszeresen - a vállalati átlagnál nagyobb mértékben - növeltük a fiatalok alapbérét. Az utóbbi három évben a béremelések az alábbiak szerint alakultak: 1985 1986 1987 Vállalati átlag 11,1% 6’7% 3,7°^ Fiatalok átlaga 18,1% 12% 6,9% t_ _ _Á(L__— (