Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Tudománypolitikai Munkabizottság, 1987 (HU BFL XXXV.17.a/8)

1987-07-31

lJR Pártszervezetünk sajátos meggyőző-, agitáló- és mozgósító eszközei közül a leghatékonyabbnak a nyilt, összevont taggyűlések bizonyul­tak. A beszámolási időszakban két ilyen osszintézeti taggyűlést is tartottunk, melyeken a főigazgató tájékoztatást adott a kutatókoz pont eredményeiről, az éves- és középtávú terveiről, a kutatási és gazdálkodási koncepciójáról. Kutatóink - és természetesen a nem . kutató munkatársaink - gondolkodásának formálására, agitálásá lyamatosan szerveztünk KFKI szintű politikai szemináriumokat; gond­jaink problémáink és feladataink megismertetésére felhasználtuk a KFKI Híradó hasábjait és természetesen a párt faliújságait is. Alap szervezeti szinten a kutatói közérzet alakításának, befolyásolása nak meghatározóan fontos eszköze az a kapcsolat, amit a Pfrtyezető­­ségek a kutatói környezetükkel a mindennapok szintjén kialakítottak. Ezt a kapcsolatot alapszervezeteink vezetőségei, sőt az elmúlt fél évben már a PB munkabizottságai is, tudatosan igyekeztek kiépíteni és ápolni (ilyenirányú munkánk egyik tartalékát jelenti ez az út). A kutatóinkkal folytatott beszélgetések tapasztalatai is alátámasz- ^ # tották, hogy a kutatásellátottság mai helyzetében a kutatói közér­zet szempontjából minden eddiginél fontosabb és meghatározóbb a KFKI tudományos közéletének a milyensége. Ezt felismerve bátor - tottuk és támogattuk az állami vezetést a belső tudományos közéle­tünk megélénkítése érdekében tett erőfeszítésében. A szakmai szemi­náriumok javuló látogatottsága, az azokon kialakult - kutatókat, vezetőket egyaránt orientáló - szókimondó viták; az újjáalakuló és több területen megváltozott feladat- és jogkörrel működő tudo­mányos tanácsok pozitívan igazolták vissza a tudományos közéletünk megélénkítésére és demokratizálására tett erőfeszítéseinket. Gondjaink, problémáink megértetése, a feladatok megoldására törté­nő mozgósítás mellett kutatóink közérzetére jelentős befolyással van az elvégzett munka, a színvonalas kutatói teljesítmény erkol esi- anyagi elismerése. A PB a maga sajátos politikai eszközeivel az ezen a téren kialakult hagyományaink megőrzése, azok erkölcsi- és anyagi oldalainak növelése, valamint új elismerési és megbecsü- ^ lési formák megteremtése mellett szállt síkra. Az állami vezetést ^ az ezirányú törekvéseiben mindenkor bátorította és segítette. A KFKI nyújtotta elismerések és lehetőségek közül érdemes kiemelni;- a nemzetközileg is tudományos rangot jelentő Jánossy díjat, me­lyet 3 évente pályázat alapján, a Jánossy díjbizottság által oda­­ítélve a főigazgató adományoz a legkiemelkedőbb kutatási és mű­szaki eredményekért; . ,- az Intézeti Ifjúsági díjat, amelyet ugyancsak a főigazgató ado­mányoz és pályázat alapján a KISZ Bizottság ítél oda (ez a díj párosul a kiváló ifjú szakember címmel is);- a legkiemelkedőbb kutatóink és tervező mérnökeink számára rovi­­debb hosszabb időre szóló ösztöndíjakat, munkavállalási lehetősé­geket ; L ------­P- 12 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom