Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Tudománypolitikai Munkabizottság, 1986 (HU BFL XXXV.17.a/8)
1986-11-21
I— “1 4 Wthf igen, ezt hiszem, Ha már közhelyszámba megy, hogy az alapkutatások helyzetében az elmúlt évtizedben igen nagymértékű romlás következett be részben az ország gazdasági helyzete, részben a tudománypolitika helytelen, szűklátókörű, földhözragadt irányvonala miatt. Körülbelül másfél évvel ezelőtt hallatszottak az első hangok hivatalosan, az Akadémia vezetői részéről, amelyek elismerték az alapkutatások létjogosultságát, fontosságát. Azóta ezt az álláspontot megerősítette az Akadémia 1985. évi közgyűlése, és ma már jóleső érzéssel mondhatjuk, hogy - legalább a deklaráció szintjén - az alapkutatások becsülete többé-kevésbé helyreállt. Ez örvendetes tény, mert így az alapkutatók végre nem másodrendű, lenézett állampolgárok, "ingyenélők". A több mint egy évtizedes harc, amit sokan folytattunk az alapkutatások fontosságának elismertetése érdekében, végül is - úgy néz ki - eredményre vezet. Ez egyébként, azt hiszem, azzal az általános tanulsággal jár, amelyet ars poeticámmá tettem: vannak olyan problémák, amelyek megoldásáért nem elég egyszer, kétszer vagy háromszor szót emelni; ezekért esetleg több éven át minden lehetséges fórumon, minden csatornán minél több embernek kell felemelnie a szavát, harcolnia, és lehetséges, hogy ez a hosszantartó érvelés, meggyőzés és figyelemráirányítás előbb-utóbb mégiscsak eléri a célját. Lehet, hogy a mai életünkben ez így törvényszerű, ennek ellenére nem mondanám, hogy helyes és effektív módszer. Sokkal jobb lenne, ha a számunkra triviális kérdések megoldása érdekében nem évtizedes harcot kellene folytatni, hanem volnának olyan tájékozott és értelmes vezetők, akik kevés szóból is megértik a teendők szükségességét. Az a tapasztalatom, hogy a legfelsőbb politikai vezetés tájékozatlan a tudomány problémáiban, kérdéseiben (természetesen nem a konkrét tudományos ismeretekre, hanem a tudományos kutatás mibenlétére, menetére, atmoszférájára gondolok), nincs érzéke, nincs élményanyaga a tudományos kutatói szférával kapcsolatban, ezért a legteljesebb jóindulat mellett sem szokta felismerni a szorító problémákat, azok megoldásának szükségességét, vagy a javasolt megoldás helyességét. Ebben a helyzetben különösen nagy szerep hárul azokra a vezető tudománypolitikusokra, akik abban a szerencsén helyzetben vannak, hogy valamilyen formában (vagy pozíciójuknál, rangjuknál, vagy elismertségüknél, közéleti szereplésüknél fogva) időnként "testközelbe" juthatnak n pulit i I. n vn/.nlA tniilin mivel . Az A *t i /. ni /' /.* i1 • /1.-/iniii,J(/t7A', luigy Itaiuimiiik hí i'n vuliin , n meggyőzés, sőt a "személyes varázs" erejével a vezetőkre. Sajnos, az ilyen helyzetben lévő, kiemelkedő emberek nagy részét éppen az államigazgatásban elfoglalt helye gátolja meg - vagy legalább is ezt hiszi - abban, hogy szabadon nyilvánítsa ki véleményét; nincs elegendő bátorsága ahhoz, hogy a vezetők véleményével szembeszálljon. Ennél rosszabb eset az egyéni érvényesülés vágya; ha az egyéni célok elérése érdekében nem kíván olyan szerepben feltűnni, mint aki nem teljes szívvel és lélekkel támogatja a jelenlegi politikai irányt. Pedig nem erről van szó: éppen a szocializmus legmeggyőződésesebb hívei, a demokrácia legfőbb védelmezői érezhetik úgy, hogy - bár alapjában egyetértenek az ország politikájával -, egyes konkrét kérdésekben ők jobban látnak és láthatnak bizonyos kérdéseket és bizonyos problémák megoldásának a módját. L--------------
