Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Tudománypolitikai Munkabizottság, 1986 (HU BFL XXXV.17.a/8)

1986-11-21

I— “1 4 Wthf igen, ezt hiszem, Ha már közhelyszámba megy, hogy az alapkutatások helyzetében az elmúlt évtizedben igen nagymértékű romlás következett be részben az ország gazdasági helyzete, részben a tudomány­­politika helytelen, szűklátókörű, földhözragadt irányvonala miatt. Körülbelül másfél évvel ezelőtt hallatszottak az első hangok hivatalosan, az Akadémia vezetői részéről, amelyek elis­merték az alapkutatások létjogosultságát, fontosságát. Azóta ezt az álláspontot megerősítette az Akadémia 1985. évi közgyűlése, és ma már jóleső érzéssel mondhatjuk, hogy - legalább a deklaráció szintjén - az alapkutatások becsülete többé-kevésbé helyreállt. Ez örvendetes tény, mert így az alapkutatók végre nem másodrendű, lenézett állampolgárok, "ingyenélők". A több mint egy évtizedes harc, amit sokan folytattunk az alapkutatások fontosságának elis­mertetése érdekében, végül is - úgy néz ki - eredményre vezet. Ez egyébként, azt hiszem, az­zal az általános tanulsággal jár, amelyet ars poeticámmá tettem: vannak olyan problémák, amelyek megoldásáért nem elég egyszer, kétszer vagy háromszor szót emelni; ezekért esetleg több éven át minden lehetséges fórumon, minden csatornán minél több embernek kell felemelnie a szavát, harcolnia, és lehetséges, hogy ez a hosszantartó érvelés, meggyőzés és figyelemrá­irányítás előbb-utóbb mégiscsak eléri a célját. Lehet, hogy a mai életünkben ez így törvény­­szerű, ennek ellenére nem mondanám, hogy helyes és effektív módszer. Sokkal jobb lenne, ha a számunkra triviális kérdések megoldása érdekében nem évtizedes harcot kellene folytatni, ha­nem volnának olyan tájékozott és értelmes vezetők, akik kevés szóból is megértik a teendők szükségességét. Az a tapasztalatom, hogy a legfelsőbb politikai vezetés tájékozatlan a tudomány problé­máiban, kérdéseiben (természetesen nem a konkrét tudományos ismeretekre, hanem a tudományos kutatás mibenlétére, menetére, atmoszférájára gondolok), nincs érzéke, nincs élményanyaga a tudományos kutatói szférával kapcsolatban, ezért a legteljesebb jóindulat mellett sem szok­ta felismerni a szorító problémákat, azok megoldásának szükségességét, vagy a javasolt megol­dás helyességét. Ebben a helyzetben különösen nagy szerep hárul azokra a vezető tudománypolitikusokra, akik abban a szerencsén helyzetben vannak, hogy valamilyen formában (vagy pozíciójuknál, rang­juknál, vagy elismertségüknél, közéleti szereplésüknél fogva) időnként "testközelbe" juthat­nak n pulit i I. n vn/.nlA tniilin mivel . Az A *t i /. ni /' /.* i1 • /1.-/iniii,J(/t7A', luigy Itaiuimiiik hí i'n vuliin , n meggyőzés, sőt a "személyes varázs" erejével a vezetőkre. Sajnos, az ilyen helyzetben lévő, kiemelkedő emberek nagy részét éppen az államigazgatásban elfoglalt helye gátolja meg - vagy legalább is ezt hiszi - abban, hogy szabadon nyilvánítsa ki véleményét; nincs elegendő bátor­sága ahhoz, hogy a vezetők véleményével szembeszálljon. Ennél rosszabb eset az egyéni érvénye­sülés vágya; ha az egyéni célok elérése érdekében nem kíván olyan szerepben feltűnni, mint aki nem teljes szívvel és lélekkel támogatja a jelenlegi politikai irányt. Pedig nem erről van szó: éppen a szocializmus legmeggyőződésesebb hívei, a demokrácia legfőbb védelmezői érezhetik úgy, hogy - bár alapjában egyetértenek az ország politikájával -, egyes konkrét kérdésekben ők jobban látnak és láthatnak bizonyos kérdéseket és bizonyos problémák megoldásának a módját. L--------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom