Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.17.a/6)

1960-02-25

'feladatokat gelöl meg mindnyájunk részére. Egy következő probléma, amivel foglalkozni kell az alapszervezt tagjainak kapcsolata, amely a végzett munka lényegét alkotja.&■ v Meg kell valósítani az elkövetkezendő munkánk során, ■h°sy a kapcsolat ne a vezetőségekre terjedjen csu­­,í^n ki, hanem az alapszervezet egészére. Szüksé­ges, hogy az a pártszervezetek minden tagját az adott területen a pártönkivüliekhez megfelelő em­beri és megfelelő munka kapcsolatok fűzzék. Ezért rendkívül fontos dolog az emberek egymáshoz való ' viszonyának, formájának javítása. Lényegében a párt­­■ határozatok is fontos eszközei életünk formálásának. A szocialista társadalom és szocialista ember kia­lakítására megerősítésére szolgálnak. Éppen ezért a munka során igen fontos dolog azzal törődni, hogy a termelési mutatók állása no az egyetlen kritériuma ^gyen a végzett munkának, döntő tényezőként nyil­vánuljon meg a határozatokból adódó helyi tennivalók megvalósítása során a tömegek bizalmának megnyerése, a bizalom erősítése. Ezért kell ilyen módon gondol-’ i áo lg ózni, uogy azaltal elérjük, hogy az em— béihk meg s -ölesebb méretekben forduljanak a párthoz • a párt-szerve se t ekhe z.- 13 - ff

Next

/
Oldalképek
Tartalom