Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.17.a/6)
1958-12-12
P - H sípos elvfcárs: Van módszer, amit felvetett beszámoló jóban Túrái elvtórs. SoKkai—j őFIŐHLé11 volna, ha ez az előadás 1 év/el ezelőtt hangzott volna el, ha korábban tartottunk volna ilyen összevont értekezletet,ahol ezeket a tennivalókat meghatároztuk volna. 4z hogy a bizalmiak nem megfelelően, vagy kevesbe politizálnák, abból adódik hogy magas szinten lévő funkcionáriustól kevésbé lehet hallani a pórt! a párthatározatok melletti határozott kiállást. Ezeke is visz<zavezethetők ezek a gondolatok és akkor, amikor az ellenforradalmi események lezajlottak hazánkban, bizony nagyon sok pártmunkásnak és sok kommunistának nyomot^ hagyott a lelkében az, hogy a szaksze vezeti vezetők között is nagy számban voltak megtévedtek és nagy számú volt azoknak a száma, akik követték a mindentől független szakszervezetet. Még ma is az egyes embereknél - bár a pórt és szakszervezet igyekszik ezen változtatni - nem tisztázódott teljesen ez a kérdés. Nem egészen értem, ill. hibának rovom fel í'urai elvtárs által említett példát, amikor egyik módszernek tart ja,hogy visszaadják a papirt, ha a bizalmi álláspontja nincs rajta. Ha a szakvezetők elrendeltek, adtai- # nisztiativ utón,hogy legyen rajta a bizalmi állásfoglalása, ez szükséges és helyes, de ha a csoport politikai vezetőjének tekintetlek a bxzal mit, nemcsak a bélyegért menne oda, akkor nem lett volna szükség éri - az adminisztratív intézkedésre. Ezt én bizonyos fokig hibának tartom és jobb volna a szakszervezeti mozgalmunk, ha már tott ta tanúnk,hogy politikai vezetővé nőjenek ki a mi szakszervezeti bizalmijaink. Másik oldal, hogy általában szakszervezeti vonalon - volt pártviszonylatban is - kisebb beosztású embereket teszünk szakszervezeti bizalminak. Elég sok gépirónő van bizalmi, ez bizonyos fokig a bizalmi teendők lebecsülése. Ide vezethető vissza a politizálás elmaradása. Ezen a módszeren helyes lenne változtatni és akkor ez a nem-politizálás csökkenne. A pártszervezet foglalkozik az u.n. népszerűtlen feladatokkal. Az a véleményem,hogy nem minden esetben lehet ezt a sablont meghúzni. Munkáslevelek érkeznek hozzánk, az ország különböző részéből és szerintem nem volna helyes, ha ilyen esetekben átpasszolnánk a szakszervezeti bizottsága a munkás-le/elekben foglaltak intézését. Ilyen esetben feltétlenül szükséges, ha a pártszervezet foglalkozik ilyen esetekkel,hogy a szakvezetéssel, vagy a szakszervezettel megbeszélve a problémákatg~\ a vezefcÓK figyelmét ráirányítsa az ilyen problémákra. Vagy pl. a ruha-kérdés. Országos szinten hangzott el szakszervezeti funkcionáriusok részéről az a határozott állásfoglalás, hogy értsük meg, n-.ncstöbo pénzünk, nem tudunk tovább nyújt ó zkodni, ezért nem tudjuk ezeket jogosnak látszó igényeket kielégíteni. Nem eléggé politizáltak elvtársaink lent. Ebben mi is hibásak vagyunk, idejében kellett volna szólni a mi elvtársainknak. A bizalmiak védelméről* Ezt sem lehet mechanikusan venni. A bizalmiak között nem mindenki: alkalmas e teendő ellátására, részben jellembeli, részben más okok miatt. Véleményem szerint helyes hozzátenni,hogy a szakszervezeti bizalmit védjük meg, de csak addig és olyankor, amikor a oórt érdekeiről van szó és nem pedig o^yan esetekben mindenáron me - védeni, amikor jellembeli fogyatékossággal rendelkezik, ami funkció betöltésére sem teszi alkalmassá. Nálunk hogyan néz ki? A vezérigagtóságon mi is több esetben foglalkozunk a szakszervezet munkájával, elmondhatom,hogy egészen aktivan és tevékenyen dolgoznak az ottani kommunisták és a szakszervezeti bizottság is. Fogyatékosságuk - inkább a mi hibánk - hogy a hozott határozatok végrehajtására, ill. ellenőrzésére kevésbé fordítunk, ill. fordítanak gondot. Mi is megvitattuk VB-ülésen az MSzMP-osöpört kérdését és létrehozása most van folyamatban. Véleményem szerint abban az eset-L-------V— =j