Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1987-12-17

r n ii. A Budapesti Művészeti Hetek és Szabadtéri Szinpadok élere, 1986. március elsejei kinevezéssel Koltay Gábor személyében uj igazgató került. Ettől kezdve az Igazgatóság teljes vezetése folyamatosan kicserélődött. Az 1986-os év folyamán az intézmény­nél dolgozó régi munkatársak és a különböző helyekről jött uj dolgozók közül, akik párttagok voltak, egy kerületi körzeti alap­­szerv tagjai voltak. A májusban végrehajtott átszervezések után kialakult személyi állomány összetétele megváltozott. Az intéz­ménynél dolgozó párttagok száma 7 főre emelkedett /a főfoglalko­zású dolgozók létszáma 26 fő/. Az intézmény vezetése úgy látta, hogy az intézmény uj koncepciójából eredő feladatok megoldását nagymértékben tudná segiteni egy, a házon belül mukodo partszer­­vezet. Ennek a gondolatnak a jegyében fordultunk a kerületi Part­bizottsághoz, hogy tegye lehetővé az intézményen belüli pártalap­­szervezet megalakítását. A kerületi Pártbizottság jóváhagyása után, a Budapesti Művészeti Hetek és Szabadtéri Szinpadok Párt alapszervezete 1986. novemberében alakult meg, a Pártalapszerve­­zet titkárává Pető Béla művészeti főtitkár elvtársat, titkár­­helyettessé Lovasi József produkciós igazgatót választotta. A meg­alakult Pártalapszervezet alapvető feladatául tűzte ki, hogy az intézmény vezetésének munkáját minden lehetséges eszközzel támo­gatja. Koltay Gábor művészeti elképzeléseivel és annak megvalósí­tásával minden párttag egyetértett és az alapszervezet egyértel­műen támogatta. Az uj kollegák, akik eddig különböző kulturális területen dolgoztak, nagy hittel kezdték a "szinházcsinálást" megtanulni és olyan tapasztalatokra szert tenni, amellyel az 1987-es első saját évadunkat már biztonsággal tudjuk megvalósí­tani. Az újonnan megalakult Pártalapszervezet vezetése már részt vett az 1987. évi műsorterv kialakításában és a Budapesti Művészeti Hetek programjának megtervezésében is. Igyekeztünk figyelembe venni a különböző közönségrétegek speciális igényeit is, eppen ezért mind a négy színpadon műfajilag rendkívül széles skálájú programot állítottunk össze. Mind a négy színpadon lényegében uj produkciók bemutatására került sor, ezeknek a színpadra állí­tása igen komoly előkészítési, tervezési és lebonyolítási munkát L-----— —

Next

/
Oldalképek
Tartalom