Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1987-12-17

r n- 3 -Külön ki kell térni a környékbeli házak lakóival való kapcsolatunkra amelyet rendkívül körültekintően, kompromisszumokat keresve készítettünk elő az idén és a tapasztalatok azt mutatták, hogy a korábbi évekhez kepest^ e vesebb bejelentés érkezett. A kerület párt és állami vezetese_törekvéseink­kel egyetért, ezt támogatja és a Jövőben űjabb gesztusokat teve a kornye - beli házak lakóival a vitákat szeretnénk minimálisra szorítani, mivel azokat teljesen kiküszöbölni az objektív adottságok miatt úgysem lehet. l± A v/árngma jori Színpadon : ,, címerei Tibor, Romkabaré cimü müvének bemutatója közepesre sikerede bT megítélésem szerint k'özel sem olyan laposra, mint ahogyan azt a kozve lemény az újságcikkek alapján lereagálta. Az alapmű .rendkívül közepese sikeredett, amelyet Sik Ferenc rendezése és a sztárszereposztas nagjJe ségü művészei saját maguk ötleteit is felhasználva hoztak fel erős közepes^ Az előadások közel sem voltak olyan rosszak, mint ahogyan azt su­gallták a riportok. Minderről szó sem lehetett volna, ha mondjuk 60 száza­dos házak előtt megy a produkció. A színészek, alkotók mind a harminc előadást tisztességesen, tőlük telhető maximális művészi szinvona on valosi­­tották meg. Műsorról való levétele szóba sem került, annal is inkább nem, mivel anyagilag rosszabbul jártunk volna. A Városmajor produkciói között került bemutatásra a Godseeli cimü musi­­e„l lolódi István rendezésében, amely a Főiskola egyik legrangosabb de plt^: s amely szép közönségsikert aratott. A -rekek szamara szervezett 100 Főik Celsius és Kaláka koncertek a rossz idopontyalaszta miatt is - rendkívül mérsékelt érdeklődés közepette kerültek megrendezés . A Városmajori Színpad kérdését újra meg kel, vizsgálni, az egyre gazdasági feltételek közepette csak olyan produkciókat erdemes fe valla n , amelyek egyértelmű anyagi hasznot hoznak intézményünknek. > mv­ek detét is csak akkor szabad ŰJra elővenni, ha az TOBS-os tapasztó átok­ká, ellentétben valóban kuriózum számba menő, Magyarországon meg vetített filmeket tudunk megszerezni. I—----------

Next

/
Oldalképek
Tartalom