Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1984-02-23

a Szegedi Városi PB-vel, a Tiszai Vízépítési Üzemigazgatóság alap­szervezeténél a politikai munka javításában, káderkérdések megoldá­sában. A vállalati szakszervezeti mozgabon belül 1983-ban feszültségek jelentkeztek és ez kihatott a dolgozók véleményének alakulására is. Az oka az SzB titkár lemondása, majd visszamaradása volt. A hónapo­kig húzódó ügy politikai és morális hangulata miatt közös Partveze­tőségi és SzB ülést tartottunk, kibővített Pártvezetőségi ülésen találkoztunk az SzB-ben dolgozó párttagokkal. Tekintettel arra, hogy az SzB hatásköre vállalati szintű a koordinált alapszervezetek tit­kárait is bevontuk ebbe a munkába. Személyzeti és kádermunkával pártszervezetünk alapvető^feladatai között foglalkozott, melynek aktualitását adta a vezetők viszony­lag nagyszámú távozása a vállalattól, valamint a 2 évenként esedé­kes gazdasági vezetői beszámoltatás. A vezetők pótlására és stabi­lizálására határozat született. A pártszervezet tömegkapcsolatai területén úgy értékeljük sikerült előbbre lépnünk, bizalommal fordulnak hozzánk a pártonkivüliek is, . felelősséget is jelent, hiszen várják, kiváncsiak a pártszervezet véleményére, javaslataira, megoldásokra irányuló munkát várnak. 1984. évi munkánk alapját a feladattervre épülő munkaterv adja, melynek'főbb pontjai:- A vállalat gazdasági helyzetének stabilizálása, a hitelképes­ség fenntartása.- A gazdaságtalan termelés visBzaszoritására 1983-ban beindult tevékenység befejezése 1984-ben.- A vezetői állomány stabilizálása, a tervszerű és nyilt ká­dermunka. Legfontosabb követelmény a feladatra való alkalmas­ság. :-----------------------------------------------------------------------------------­r n- 7 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom